Sipos Dániel fotókiállítása

a Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztiválok elmúlt három évéről.

Mozdulatművészeti Stúdió "Mezítlábas Galériája".

Megnyitó 2005. május 7-én 18 órakor. Eifert János kiállítás-nyitogatásában közreműködik a Max Diakok (FR), performansszal.

Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is.

A tánc-élmény megőrzésének, rögzítésének, ha úgy tetszik dokumentálásának igénye - ősidőktől fogva ismert. Legkorábbról az őskőkorszakból származó barlangi, valamint a bronzkori sziklarajzok maradtak ránk, későbbről pedig rajzok, festmények, szobrok, és a jelen időben a fénykép, a film és videó őrzi meg ennek az illékony művészetnek a jelenlétét. Különleges jelentőségűek a korabeli költők, írók, filozófusok közvetlen élményén alapuló műveinek táncvonatkozású lírai, leíró vagy elmélkedő részletei. Gyönyörű könyvet lehetne összeállítani Homérosztól kezdve Paul Valéryig - a táncot magasztaló költői szövegekből, amelyben a magyar költők sorai, virágénekek, népi rigmusok éppúgy helyet kaphatnának. Ha pedig kikelnek a tánc szenvedélye ellen - mint a puritán református feddő énekek, vagy a francia és orosz kritikai realistáknak, Balzacnak vagy Lev Tolsztojnak a balettrajongás abban a korban még nagyon költséges és kétes passzióját leleplező regényrészletei - sokszor még pontosabb leírással szolgálnak, mint maguk a táncmesterek. Különleges jelentősége van a Lábán-féle táncírásnak, de bonyolultsága és nehéz értelmezhetősége miatt nem terjedt el hétköznapi használatra. Ma a dokumentálás - a film, videó mellett - főleg fényképezéstechnikával folyik. A fénykép azonban nemcsak dokumentálásra szolgál. Ha jó kezekben van a gép, a mögötte álló érző-gondolkodó ember akár fény/kép/művészeti alkotások hozhat létre általa. Mint ahogy Sipos Dániel is ezt teszi.

Most persze nem az a célom, hogy Sipos Dánielt - merthogy kiállításának megnyitására engem kért fel - az egekbe menesszem. Felkukucskált ő oda nélkülem is, képei röpítenek bennünket olyan magasságba, ahol az angyalok - a tánc angyalai - lógatják lábukat a felhőkön ücsörögve, és az ördögökre pislantva, kacarásznak, és éppen ide mutogatnak lefelé, ahol ezek a képek lógnak. Mit mondanak az angyalok? Ördögien jók! Még majd megkísértenek bennünket. De mi is ez a kísértés?

Sokan a jó táncfotót éles, tónus- vagy színhelyes képnek gondolják. Olyan pontos ábrázolásnak, amely élethűen mutatja a szereplőket pózaikkal és mozdulataikkal együtt. Hogy leolvasható a képről az adott térforma, a kosztüm, a díszlet. Sokan, avval, hogy pontos és éles képet készítenek, megállítják - vagy inkább megfagyasztják - az időt. A végtelen sok pillanatból hiába választanak egyet, amit jellemzőnek vélnek, az nem mozdul. Szárnyaszegetten, mint egy bukott angyal, nem mozdul a képzelet sem. A művészet, a táncművészet még annyira sem tűri a róla készült tárgyilagos, precíz képet. Szerencsénkre - és ott fent az angyalok szerencséjére is - Sipos Dániel megkísérti a pillanatot: épphogy nem megállítja, hanem lelket lehel belé. Megkísérel megkísérteni bennünket, hogy ezt a pillanatot átéljük mi is, vele együtt. Mintha valóban a táncot látnánk, s nem annak "földi mását". Egyszerű eszközöket használ mindehhez: bemozdít, elvonatkoztat, egy pillanatból százat formál, és máris ott vagyunk a tánc kellős közepén, az átélt, gyönyörű pillanatok sodrásában. Nem fest vad színekkel: fekete-fehérben gondolkodik. Absztrahál. Mégis - az érzelmi skálát illetően - több színt érzünk ki képeiből, mint a színes negatívra készültekből. Ezek nem egy-egy "jól elkapott pillanatot", hanem folyamatot ábrázolnak. Képein a mozdulat, a mozgás - nemcsak fizikai, hanem szellemi értelemben - minden mozzanatában gyönyörűségesen megkísért bennünket. Igaza van az angyaloknak: kacsintása ördögi. Vagy inkább ördöngös? No de ne játszunk a szavakkal, hiszen itt állunk a képek előtt, amelyek megkísértésre várnak. Nézzük, lássuk a sokunk által ismert pillanatokat a fotográfus szemével.

Sipos Dániel fotókiállítását, amely a Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztiválok elmúlt három évét mutatja meg, megnyitom.

Eifert János

(A kiállítás-megnyitón elhangzottak szövegvázlata, Budapest, 2005. május 7.)

Test és a tánc fényképezése
Kiállítás a workshop képeiből a Mozdulatművészeti Stúdióban

A résztvevők nem voltak profik abban az értelemben, hogy nem a fotózásból élnek, de azért talán az amatőr kategóriát már inkább felülről súrolják. A workshop célja, hogy ötleteket adjon a résztvevőknek a továbblépés irányaira. Az első alkalommal elmélettel foglakoztunk. Megpróbáltuk elhelyezni az akt illetve a tánc fotózást a művészetek között a nagy elődök munkáinak alapján. A második alkalommal egy modell és egyszerű, mindenki számára elérhető eszközökkel, mint például egy halogénlámpa és háztartási műanyag fóliák, illetve diavetítőkkel vetített elő és hátterekkel -  kísérleteztünk a különböző akt beállítási lehetőségekkel.
Harmadik alkalommal az MMS-ben profi táncosok közreműködésével élvezhettük a nagy térben szabadon mozgó testük rezdüléseit nagy tudatossággal irányító táncosok fényképezését. A következő alkalommal többek között 40 gyertya segítségével kell majd bevilágítanunk modellünket illetve ventilátor fújta szalagok segítségével próbáljuk kiemelni modellünk vonalait.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége által szervezett program színvonalának biztosítéka Eifert János maga, aki az egyik legismertebb és elismertebb aktív fotóművész ma Magyarországon.
A kiállítás anyaga hűen tükrözi a közösen beállított képeken is a résztvevők egyéni látásmódját. /Polyák György/

Kiállítók: Eifert János, Beke Péter, Tóth Ottó, Kaczmarek Edvárd, Köllő Károly, Csortos Szabó Sándor, Fülöp Gábor, Hajdú Gyula, Mészáros Ödön, Polyák György, Szeberényi Adrián, Vimola Dóra, Völgyi Attila