|
|
Dramaturg, rendezőasszisztens
| |
Gyulay
Eszter
(1976) 2000-ben,
az ELTE bölcsészkarának és a Veszprémi Egyetem színháztörténet-drámapedagógia
szakának elvégzése után a Bárka Színház alapító társulati
tagja, majd a tatabányai Jászai Mari Színház és a budapesti
Új Színház szerződtetett munkatársa.
Pályája elején olyan nemzetközi hírű rendezők munkatársa,
mint a Tim Carroll (a londoni Globe Színház művészeti vezetője)
vagy a romániai születésű kiváló rendező, Victor Frunza.
Emellett számos elismert hazai művész rendszeres alkotótársa
is, mint pl. Bagossy László, Simon Balázs, Árkosi Árpád,
Schilling Árpád, Sopsits Árpád, Koltai M. Gábor, Alföldi
Róbert, Rudolf Péter.
Több ízben dolgozik vendégként a Thália Színházban, a Karinthy
Színházban, és a Krétakör Színházban.
2005-ben a Zsámbéki Nyári Színház Passió című bemutatójának
alkalmával találkozik Horváth Csabával (a Közép- Európa
Táncszínház akkori művészeti vezetőjével), akinek ez időtől
fogva állandó irodalmi munkatársa lesz.
Együtt készítik A tavasz ébredése, az Emberiség végnapjai,
a Kalevala, és az Evangélium című előadásaikat.
Ebben az időszakban fordul érdeklődése a kortárs táncszínház
és a táncdramaturgia felé, és dolgozik a Magyar Mozdulatművészeti
Társulat alkotóival is (Vadhattyúk).
2008-tól a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
művészeti tanácsadója és ezzel egy időben a Szolnoki Szigligeti
Színház alkalmazott dramaturgja.
|
|
Író, narrátor
|
|
Tariska
Szabolcs
(1976)
Iskolák: Németh László Gimnázium 1990-94;
CASUS Művészeti Menedzserképző Kollégium 1994-97; Berzsenyi
Dániel Tanárképző Főiskola 1997-2000 (művelődésszervező
szak).
Zenei munkák:
Alapító tagja, dalszövegírója és egyik énekese az 1993-ban
alakult Amorf Ördögök zenekarnak.
Megjelent lemezek: Nekem a Balaton (UCMG Hanglemezkiadó,
1999, maxi), Betyár a holdon (UCMG Hanglemezkiadó, 2000),
Molylepke minibár (UCMG Hanglemezkiadó, 2002), Cellux
szimfónia (Mamma Records, 2005), Fapados Űrutazás (Mamma
Records, 2006, maxi), Pokoldiszkó (UCMG Hanglemezkiadó
2007).
Dalszövegírója továbbá a Péterfy Bori Love Band-nek. Megjelent
lemezek: Péterfy Bori Love Band (2007, Megadó Kiadó –
aranylemez), Péterfy Love Band 2 (Megadó Kiadó, 2009),
Péterfy Love Band 2B (Megadó Kiadó, 2010).
A Kiscsillag zenekar 2009-ben megjelent második lemezén
(Örökké szívembe zártalak, Megadó Kiadó, 2009) is van
egy Lovasi Andrással közösen írt dalszövege (Nehéz börtönsúlyzó).
2009-ben jelent meg a Magashegyi Underground: Szívtakarítás
c. maxija, melyen szintén dalszövegíró.
2005-2007ig alkotói támogatásban részesült az Artisjus
Zenei Alapítványtól. 2008 óta rajta van az Artisjus premizálási
listáján. Ennek lényege, hogy a Kuratórium évente arányos
prémiumban részesíti azokat a folyamatosan és színvonalasan
alkotó zeneszerzőket és szövegírókat, akiknek műveit bemutatták,
illetve gyakran játszák, és műfajuk iránt érdeklődők körében
széles körű elismerést váltottak ki.
Filmes munkák:
Szőke András: Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
- forgatókönyvíró,
Dettre Gábor: Tabló – művészeti tanácsadó.
Betétdalok: Enyedi Ildikó, Szőke András (Három, Helyfoglalás,
Tündérdomb, Hasutasok), Dyga Zsombor (Tesók). Tündérdomb
c. Amorf Ördögök számból készült remix bekerült az NBC
által gyártott Las Vegas c. tévéfilmsorozatba.
1999 óta rendezőasszisztensként dolgozik a Filmgyárban.
Eddigi rendezői: Sándor Pál (Noé bárkája), Szász János
(Ópium), Fekete Ibolya (Chico), Dettre Gábor (Felhő a
gangesz felett, Tabló), Pacskovszky József (A boldogság
színe, Ég veled, Halál élőben), Vranik Roland (Adás),
Dobray György (Szerelem utolsó vérig), Faur Anna (Lányok),
Keményffy Tamás (Mázli), Szőke András (Három, Helyfoglalás,
Tündérdomb, Hasutasok), Pejó Róbert (Látogatás).
Színházi munkák:
Karnevál – Állatok farsangja (Magyar Mozdulatművészeti
Társulat, mozdulatművészeti mesejáték, 2003) – író, narrátor
Répa, Retek, Mogyoró (Magyar Mozdulatművészeti Társulat,
mozdulatművészeti mesejáték, 2010) – író, dalszövegíró
Díj: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje - 2010
|
|
|
Utolsó
fissítés:
2010-04-06
|
Ezen
oldalon található szövegek, információk, adatok, képek (tartalom)
az Első Magyar Mozdulatművészeti Oldal , a Magyar Mozdulatművészeti
Társulat és az Orkesztika Alapítvány, illetve szerzőik tulajdonát
képezik. A szerző és a forrás föltüntetése mellett részben
idézhetőek nyomtatott megjelenésekben. A szövegek részleteinek
online megjelenítése a szerző és forrás megjelölése mellett,
idézetként szintén megengedett, viszont élő, külön
ablakban megnyíló linket kell elhelyezni amely a teljes
cikkre, dokumentumra mutat. További információért, és egyéb megjelenésekkor
írjon emailt |
|