a Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Még 1 Mozdulatszínház
MMS - Mozdulatművészeti Stúdió az Orkesztika Alapítvány  - Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztivál programja
Vinczellér Katalin: du-du-duó

1. DUÓ TÁNC FESZTIVÁL

 

Valószínűleg másként nehéz duózni, mint szólózni. Felelősséget vállalni a másikért, valamilyen egészséges egyensúlyt megtartva alárendelődni, de adott esetben akár a vezető szerepet is átvenni. És közben még sincs a táncos teljesen magára hagyatva a színpadon, ha kell, még számíthat is a partner jelenlétére, segítségére.

Két szólótánc fesztivál után, idén először került sor duókat felvonultató és versenyeztető rendezvényre. Két este, kilenc rövid koreográfia. Különböző tudású, különböző "hátterű", a színpadi táncról, mozgásról nagyon is másként gondolkodó koreográfusok és előadók. Ami közös, az természetesen a duó, mint műfaj, mint koncepcionális megszorítás.

A kilenc produkció érzékletesen megrajzolta a modern (vagy kortárs?) tánc jelenleg Magyarországra jellemző térképét. Az egyik vonulat, technika központúság, több produkcióban, különböző színvonalon valósult meg. Puskás Judit, Eternity című koreográfiájában két képzett, ám nagyon fiatal táncos lépett színre. Horváth Dóra és Kollár Melinda esetében a fiatalság egyben színpadi éretlenséget is jelent. Azaz, a gyakran kapkodós koreográfia teljesítésén túl másra még nem nagyon tudtak figyelni. Magasabbra tette a mércét az ...és ezüsthalak című darab, amelynek kortárs mozgásvilága filozofikus jelentésekben úszott el. (Koreográfia, előadók: Herold Eszter, Szabó Zsófi) Bacskai Ildikó, Szabad lelkek című produkciója nem okozott megértési nehézségeket. Bajári Leventével előadott virtuóz kettősükből azonban mintha hiányzott volna az igazi ötlet, az alapos végiggondolása a szándéknak, célnak.

Szintén magas szintű technikai tudás jellemezte a Molto vivace! című produkciót, amelynek lendületét, erejét megalapozta Fehér Ferenc és Szász Dániel együtt-tánca. Frakkos - tornacipős öltözetük, alig látható, mégis érzékelhető mozgás-, és gesztusbeli különbségeik által valóban két önálló személyiség közös játéka lett duójuk. Szintén a játék volt domináns eleme Dékány Edit Csússz! című koreográfiájának. A break-es, utcatáncos szubkultúra színházi megjelenése nem újdonság a modern táncban (ld.: Inspiráció!), és Lissek Gábor személye tökéletesen reprezentálta ezt a világot. Tudott együtt játszani a klasszikus iskolákon nevelődött táncosnővel, a szappanhabos nagy csúszkálásban is jót játszottak, de a két világ valódi szintézise nem jött létre. Ugyancsak a kétféleség volt az alapja Murányi Zsófi, Kétféle óhaj című darabjának, ahol a nő és férfi (ld.: darázs és virág) lehetséges kapcsolata volt a kiindulópont. A nagyon tiszta és pontos mozgásokra, táncra és gesztusokra épülő koreográfiában tehát a repülés és/vagy tapadás duóját táncolta el a koreográfus Francia Gyulával.

Elsősorban a vizualitásra épített Fóti Zsófi, Villa negra című produkciója. A több emelet magasságából lelógó, díszes cipőkben végződő gólyalábait helyezgető, arisztokratikus, szenvtelen nő és a zenéjében elmerülő, határozott fellépésű csellista (Molnár Krisztián) duója szépen megkomponált kép, kicsit bizarr és ironikus. Bizonyos értelemben sablonosabb ötletből indult a Kibontakozás, Lakat Andrea és Bogácsiné, Szőke Anna kettőse. Az elasztikus, átlátszó anyagból kibábozódó testek harmonikusan dolgoztak együtt a radikális szétválásig. A Tiéd... című koreográfia dramaturgiáját ezzel szemben az egymás felé közeledés határozta meg. A meztelen felsőtestek, a jól látható izmok és testrészek mozgatására épülő tánc Ladjánszki Márta produkcióinak képi világát idézhette fel a hazai kortárs táncnézőben. Bata Rita és Tóth Mariann közös munkájának harmóniája nemcsak hasonlóvá tett külsejükből fakadt.

Táncolni nagyon jó, szólóban, duóban és csoportosan is. Ha azonban, e formációk közül bármelyik is nézők elé kerül, azért tudni kell felelősséget vállalni. Néző(k) elé vinni és engedni bármilyen produkciót, az már több döntés eredménye. A megelőző fesztiválok produkcióira visszagondolva egyre biztatóbb a tendencia.



 
az Orkesztika Alapítvány  - Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztivál programjaaz 1912-ben alapított 1997-ben újralapított Duncan-Dienes Orkesztikai IskolaKiadványainkMozdulatművészeti GalériaGyűjteményes :)Ezt ti irtátok :) - Cenzurázatlan írások rovatavendégkönyvünklinkeka Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Még 1 Mozdulatszínház
Utolsó fissítés:
2006-03-09


E-mail címünk:
info@mozdulatmuveszet.hu



.jpg
copyright
www.orkesztika.hu,
www.mozdulatmuveszet.hu