"egy túltelített kritikus"

---

2001. okt. 26 - Merlin

Dream Team: Virtuális édenkert II., de úgy is hívják, hogy "Hiányállapot", amint azt egy szórólap jelezte.

15 perc után már felálltak. T.i. a táncosok. Először a hasított türkiz szoknyás, aki baloldalt hintázott, aztán a középső piros, aki a középen le-lecsuszkált üveglejtőjén, majd a fekete ruhás, aki a jobboldali függőleges üveg előtt foglalatoskodott. A türkiznek is volt szép nagy üvege a hinta felett ferdén. Női énekkíséretre a három lány sokat gomolygott a talajon, miközben egy sötétszrke-ruhás férfi tanácstalan nyugalommal át-átsétált a színen.

A hangkíséret verbalitásból, zörejekből, nyiszogásból állt, de később nagy crescendóba tört ki. Sem a mozdulati látvány, sem a hallomány jellegének leírására nincsenek nyelvi kifejező eszközök (ez áll sok más modern táncra is).

Valahol az előadás közepén a lányok a férfi szürke kabátkáját megszerzik és veszekedősen bujnak bele egymás után, majd ceremóniás gondossággal összehajtogatva a földre teszik, körülülik, körüpringják, körüllihegik, mint valami fetist.

A férfi eleinte a piros lánnyal táncol-hempereg, nem is annyira szexisen, mint inkább kedveskedően, de aztán mind a hárommal testközeli kettősök következnek, ami már nagyon repetitíven hat. Érdekes volt a türkiz lány mozgása az alulról látható, ferdén lógó üvegfalon.

Több, mint fél évszázada mondjuk, hogy minden tánc kétszer olyan hosszú... és senki sem figyel oda.

A bejáratnál egy szórólapot kaptam halálfejet sugaló testegyüttessel. "Biztos, hogy ezt fogom látni?" kérdeztem. Biztos - mondták. Szöveg is volt hozzá. A halálfej azonban nem jött elő, és a szöveget sem tudtam megérteni. Még utólag sem. De mért kell nekem mindent megérteni?