"egy túltelített kritikus": Egerházi Attila - Dialógusok diagonálban
2001. február 23:
Egerházi Attila: Dialógusok diagonálban
Végre valami egyéni! Ez a jelző a táncra vonatkozik. Egerházinak van egyéni mozdulatstílusa, nem használja a modern tánc stereotípiáit. Testkettőseinek igen érdekes pózpillanatai vannak. Mozdulataiban semmi nyoma sincs a klasszikus balettnek, de annál több nyoma van a balett-technikának. De ez sem "balettes" hanem az emberi test természetes mozgás-szabadságának megnyilatkozása. Technikai könnyedség, biztonsság ötvözi, simítja a mozdulatokat. Röviden és köznapiasan szólva: a táncosok "mindent tudnak". És erre a képlékeny "nyersanyagra" építi fel Egerházi ötletes, modern mozdulat-kombinációit. Egerházi több, mint igéret, mert valahol a modern balett és a modern tánc ökumenikus fejlődési irányába mutat.
Csak a hanghátteret tudnám feledni! Ami fülsértőt egy nagybőgőből ki lehet hozni, az itt kijött. Olyasfélét lehetett érezni, hogy "Hű, de modern vagyok!" Jobban mondva "akarok lenni". A hangkiséret zajszinten maradt, ami önmagában nem baj, csak kellemetlen. Sőt hangszinekben bántó, és ez nagyon zavarta az előadás élményértékét.
