a Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Még 1 Mozdulatszínház
MMS - Mozdulatművészeti Stúdió az Orkesztika Alapítvány  - Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztivál programja

"egy túltelített kritikus" + "egy laikus":

2001. március 31 - MU

Duda Éva: A vacsora

Azért nem vártam be a következő darabot, mert a fiatalok büdösre füstölték a "várótermet", és mert féltem, hogy a folytatás nem lesz jobb, mint a kezdet. A müsorfüzet sztrájkról, vacsoráról etüdökról szól, a tánc viszont egyikről sem. Ez nem baj, mert megszoktuk. Nem szoktam meg azonban azt, hogy egy kb 30 perces jelenetsor szinte végig lekösse figyelmemet, és nem is annyira az ismertetett mondanivalóval, mint inkább valaminek a megtáncolásával, amit érdemes kitalálni.

Egy egészen picike emberke elegáns fehér öltönyben lassan sétál és papirszeleteket (kártyalapokat?) szór és egy festői arányú leánytest sötétpiros ruhácskában talajközelben dinamizál.

Utána a szinpadteret poharazó fiatalok érdekes architektúrájú csoportsulásai, váratlan egymásutánjai, négy lány párhuzamosai töltik be, bár az utóbbiak mintha a végtelenben akartak volna találkozni, ami kissé megnyújtotta az előadást. (Vigyázat! Az ember vizuális percepciója is véges.) Ezzel szemben viszont a fiú határozott tánca és a tanakodva érdeklődő lány kapcsolódni próbáló moccanásai, mozdulatindításai láthatatlan feszültséget teremtettek ebben nagyszerű kettősben, ami nem is volt kettős, hiszen sosem kerültek igazán testözelbe, és nem is lett belöle semmi más, mint egy mély művészi pillanat.

A felvonásvégben az emberke és a leányka még a kezdetnél is távolabb kerül egymástól, szinte megszégyenítő távolságba, amit többféleképpen lehetne értelmezni (kirekesztő diszkrimináció stb.), de most nem értelmezünk, hiszen a "szürrealizmusban" minden lehetséges és minden szabad.

Egy Laikus:

Kevés olyan táncos előadást láttam, amely a táncolás mellett akart és tudott is valamit mondani. Ez ilyen volt. Duda Éva ragyogóan táncol és jól koreografál. Táncosai is képzettek, jó nézni őket, és kb annyit táncolnak, ami még nem sok. Az idény egyik legjobb darabja.


 
az Orkesztika Alapítvány  - Szóló Tánc és Duó Tánc Fesztivál programjaaz 1912-ben alapított 1997-ben újralapított Duncan-Dienes Orkesztikai IskolaKiadványainkMozdulatművészeti GalériaGyűjteményes :)Ezt ti irtátok :) - Cenzurázatlan írások rovatavendégkönyvünklinkeka Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Még 1 Mozdulatszínház
Utolsó fissítés:
2006-03-09


E-mail címünk:
info@mozdulatmuveszet.hu



.jpg
copyright
www.orkesztika.hu,
www.mozdulatmuveszet.hu