A mozdulatművészet nem egyszer került olyan helyzetbe, mely a műfaja létét veszélyeztette.
Az 1920-as években a divatossága miatt, az induló Testnevelési főiskola érdekeit sértve került veszélybe. A 30-as években Madzsarék színpadi, működése, politikai nézetük miatt volt nem kívánatos. Később a "zsidó törvények" miatt lehetetlenült el sokak működése. De olyan általános műfaji megbélyegzésre nem volt példa, mint ami az 1940-évek végén, "politikai—ideológiai" okokból, az irányzatot majdnem a teljes kihalásra ítélte. Nem gondolom, hogy olyan jelenségekről írnék, melyek csak ezt az újító művészeti ágat érintették volna akkoriban, és nem érinthetne bárkit — akár ma is -, ha újat vagy mást hirdetne, mint ami éppen elfogadott vagy elfogadható.
Bár én nem éltem át ezeket az eseményeket — hiszen egy teljesen új mozdulatművész generáció tagja vagyok-, mégis azt érzem, kötelességem megőrizni a történteket mindenki okulására. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: Miért? Miért kellet ennek, akkor így történnie?
Ma azt gondolom, talán ezt nem is lehet megválaszolni. Sokféle oka lehetett. Könnyen kihasználható volt a mozdulatművészet, mely nem akart pusztán a gyakorlat valóságánál maradni, hanem szellemi ideáloknak kötelezte el magát ( ráadásul nem is egynek, hiszen minden iskolának saját ideálja volt. ) Sokszor, sokan és sokféleképpen megfogalmazták, mit értenek a mozdulatművészet alatt. A tárgyra vonatkozó dokumentumok olvasása, szemtanuk visszaemlékezése során sokszor találkoztam e fogalmazványok, alapelvek kiforgatásával, politikai és világnézeti torzításával, a saját igazságuk szerint cselekvők "kiátkozásával", stb{...}

A HÁBORÚ ELŐTT
Esett már ugyan szó, arról, hogy a mozdulatművészek összefogása milyen is volt, de hogy a gyakorlatban ez hogyan működött, arról még nem. Az elmúlt években, az 1993-ban újraalakult Magyar Mozdulatkultúra Egyesület összejöveteleinek alkalmával volt szerencsém információkat szerezni erről. Szerintem az 1928-ban létrejött együttműködés, háború utáni megszakadásában, és a műfaj betiltásában ennek is nagy szerepet tulajdoníthatunk.
A létrejött szövetség azon az érdekközösségen alapult, mely e széttagolt műfaj puszta létezéséért folytatott küzdelemben nyilvánult meg (1928). Valódi együttműködés tulajdonképpen csak az állami tanfolyam fenntartásában, működtetésében valósult meg. Igazából inkább egy többé-kevésbé békés egymásmellettiségről beszélhetnénk.
Az egyes iskolák nehéz körülmények közt a növendékek oktatásából származó bevételekből működtek. Az állam pusztán az elismert vizsga lehetőségét biztosította, melynek birtokában évről-évre a belügyi hatóság engedélyezhette a tanintézmények működését. (Ez talán furcsának tűnik, hiszen manapság az oktatási- művelődési minisztériumok hatáskörébe tartozna ez a terület, de akkor erkölcsrendészeti és gyülekezési szabályok miatt a Belügyminiszter felügyelte az iskolák működését.) Ez az oktatási rendszer is egy furcsa öszvér megoldás volt. (De ez volt Magyarország első táncművészeti képzőintézménye.) Az "Állami tanfolyam" eredetileg Táncmesterképzésre jött létre (ma azt mondanánk társastáncoktatókat képzett), és csak később bővült ki mozdulatművészeti és balett szakosztállyal. Az állam a társadalmi nyomás hatására ezzel "letudta" ezt a problémát. A képzés nagyobb fokú önállósításában nem volt partner.
Az egyesületbe tömörülés és a képzési forma egy olyan "kényszerházasságot" eredményezett, ahol egymástól szakmailag szinte teljesen elzárkózó csoportok tevékenykedtek. Az iskolaalapítók erős egyéniségek voltak, növendékeik teljesen elkötelezték magukat az iskola szellemiségének annyira, hogy szakmai kérdésekben ténylegesen soha nem közelítettek más iskolákhoz, sőt sokszor tagadták azt, ami "nem házon belül" volt. Tehát ebben az induló periódusban nem csak a balett és más korábbi irányzatok, de az iskola körein kívül álló mozdulati tanításokat is, azok konkrétabb ismerete nélkül elutasították, az iskolaalapítók iránti elvhűségből. Ez a kezdeteknél, olyan helyzetben, amikor a fennmaradás biztosítása a növendékek létszámán is múlt, valahol érthető.
Jól példázza ezt a rendszeren belüli elkötelezettséget egy levél részlete, melyet Dienes Valériának írtak Bécsbe, 1920 körül. Növendékei az akkor induló Dalcroze tanfolyamok kapcsán egy bizonyos R. Ella "gyónásáról" számolnak be:
" {...} nos, Ella be is iratkozott Rózsaffy Malvin Dalcroze kurzusába, ahol is őt óriási tehetségként üdvözölték{...} {{...}}"művészet" cím alatt egy szamár muzsikus {{...}} {{...}} "mit Ausdruck" és "ohne Ausdruck" rúgkapálodzását képzelik és merik szemtelenül táncnak nevezni."(2. oldal)
A levél itt a továbbiakban beszámol egy művészeti esetről, ahol "{{...}} nem egy — bár tehetséges — de idegsokkossá tett csinos lány hadonászott 18. századbeli zenére. De visszatérek Ella gyónásának résuméjére. Hogy vajon nagy bűnt követett- e ő el ezáltal. Hogy hát ő úgy gondolja, hogy talán lehetne a két művészetet (idesokk és orchesztika) valamiképp egyesíteni, s a nagy szépség, ami ebből megszületik végül is az orchesztika dicsőségére fog virulni." (3. oldal)
Majd később Mirkovszky Máriával kapcsolatban folytatódik a levél: "{{...}},hogy ezt csak egy olyan szamár kis leány teheti, akinek halvány fogalma sincs az igaz művészetről, legkevésbé az újonnan megszületni akaró táncművészet lényegéről."(4. oldal)
Majd egy másik növendékkel kapcsolatban folytatódik: "Bár Magda sokkal dühösebb orchesztész, semhogy bármiféle Dalcroze kéjért renegát legyen." (5 oldal) 1
Ez a helyzet az egyesület megalakulásakor valamennyire finomodott, egymás létének elfogadásáig, de a közös szakmaiság nem valósulhatott meg. Még túl fiatalok az egye rendszerek. Kiindulásuk alapja és munkaterületük közel azonos volt, de a választott utak nagyon eltérnek. Mindannyian önálló terminológiát használtak, és ehhez "görcsösen" ragaszkodtak. A közösség nehezen nyitott a kívülről érkezők felé is. Aki nem az egyesület iskoláinak keretében nőtt fel, nem szívesen engedték soraikba (például a minisztérium által — az egyesületek szakvéleményezése nélkül — Berczik Sára részére kiadott tanítási engedélyt/1931/, annyira sérelmesnek találták, hogy az egyesület dokumentumain iskoláját, mint ellenőrizetlent említik 1942-ben)
Ennek ellenére mégis megtanultak többé-kevésbé békésen, kompromisszumokkal egymás mellett létezni. Kialakultak az iskolák "körei". Az újabb tanárképzős növendékgenerációk — az állami tanfolyamon való együtt tanulás miatt is - ,ár sokkal közelítőbbek voltak egymáshoz. Az intézményesülés későbbi éveiben, -a 30-as évek végére — már minden iskola nyitott tananyagban is, pl. a balett sem számított már ellenségnek, szinte mindegyik iskolában tanították. De az iskolák teoretikus közösségének kérdését messze kerülték.
A műfaj 20-as évekbeli "majdnem betiltása" miatt vesztett a népszerűségéből. A mozdulatművészet, mint életpálya iránti bizalomhiánnyal együtt járó növendékvesztésről tájékoztat bennünket egy 1978-ban született visszaemlékezés melyet Hevesy Iván felesége, Kálmán Katalin írt a Madzsar Iskolában töltött évekről (1928- 1929)
A történelem sem segített a helyzeten. A gazdasági összeomlások, a háború, a faji törvények hatásai mind nehezítették a továbbhaladást, az iskolák erőfeszítése ellenére akadályozta a műfaj még szélesebb körbe való elterjedését. 1944 márciusában a "közös munka" elindulásának lehetséges időszakában szakad meg a fejlődés. A gyülekezési tilalom elrendelésével az iskolák nem nyithattak ki.
Ha összefoglaljuk ezt az induló periódust, a nehézségek ellenére mégis azt kell mondanunk, megszilárdul a műfaj, megerősödnek az iskolák, hivatalos intézményrendszerrel, szabályozott és államilag elismert képzési rendszerrel bírnak, de senkinek sem sikerül "a nagy áttörés". Az igazi szabad, biztonságos működést egyik iskola sem tudja elérni, az egyesületen belül túl sok irányzat van összefogva, és ezek kompromisszumos összetartása sok belső feszültséget gerjeszt.

A HÁBORÚ UTÁN
Az itt következő részben az egyesület — közgyűlési, választmányi és egyéb üléseinek, a szakszervezet, stb. tervezeteinek, levelezésének, és más — dokumentumainak az alapján, időrendben próbálom bemutatni a történteket. Felhasználtam olyan forrásokat, melyek Kállai Lilitől kerültek a 90-es évek elején az akkor újra aktivizálódó mozdulatművészekhez, és a Magyar Mozgáskultúra Egyesülethez (ezek a dokumentumok a minisztérium és a pedagógus szakszervezet közti kommunikáció dokumentumai, és az 1950-51-es mozdulatművészetet kiértékelő minisztériumi ülések jegyzőkönyvei).

A felszabadulás után szinte mindenki azonnal munkába kezdett. Mind az oktatás, mind a művészeti munka, mind az egyesületi munka elindult. (Kivételt képez Dienes Valéria, aki iskoláját már nem nyitja meg és a szakma összejövetelein sem vesz részt). Sokan úgy érezték, végre eljött az idő, mikor a mozdulatművészet megvalósíthatja sokéves álmait. Az áttekintett dokumentumok és a visszaemlékezések alapján számomra úgy tűnik, ekkor már egy fiatalabb generáció kezébe került a szakma ügyeinek, terveinek megvalósítása. Tanácstalanság, habozás, bizonytalankodás jellemzi ezt a periódust. Az új helyzetben nehezen döntöttek már arról is, milyen formai keretek közt kívánnak tevékenykedni. Maradjon —e az egyesület vagy egy, a kor divatjának jobban megfelelő "szabadszervezet", szakszervezet keretében működjenek. Végül mind a két formában elkezdik működésüket. A tervek közt szerepel a mozdulatművészet közoktatásba való bevezetése és a mozdulatművészeti felsőfokú művész- és pedagógusképzés, a Mozdulatművészeti Akadémia.
1945-ben rendszeresen említik a kapott megkereséseket a Testnevelési, Színművészeti és a Zeneművészeti főiskola — Zeneakadémia részéről, illetve az általuk folytatott "tapogatózást" e helyekkel kapcsolatban. Szintén állandó az egyes szakszervezetekhez való kapcsolódás kérdése.
1945. május 22. a Pedagógus Szakszervezet Mozdulatművészeti Szakosztály megalakul 32 taggal. (Júniusban már 72, augusztusban 97 fős a tagság.)
1945. május 23. szakszervezeti ülés (Jelenlévők: Egri, Kovács, Bokor, Rabinovszky, Szentpál O, Szentpál M, Farkas, Szöllősi, Hirschberg, Geguss, Jármay, Ortutayné, Dési, Berczik, Hajós, "számos gyógygimnasztikus", Dienes Gedeon stb.) Témák: Színész szervezethez vagy zenészszervezethez való kapcsolódás kérdése. A "gyógyosok", gyógytornával foglalkozók bejelentik, hogy ők az Orvos Szakszervezettel működnek együtt a továbbiakban. A Dobler- féle Testnevelési Főiskolai ajánlat megtárgyalása, mely szerint a mozdulatművészek bekerülhetnének a TF-re és az elemi iskolákba, de csak a TF 1941. évi tananyaga szerint.
1945. május 30. szakszervezeti ülés (Jelenlévők: Ortutay, Rabinovszky, Egri, Kovács, Dési, Hirschberg, Jármay stb.) A Testnevelési főiskola számára készült tervezetek begyűjtése. A tervezetek kapcsán többek hangoztatják, hogy időszerű lenne külön választaniuk a gyógyító gimnasztikát és a mozdulatművészetet, mert az már a háború előtt is nagyon terhes volt a mozdulatművészeknek.
1945. június 14. Szakszervezeti ülés ( Jelenlévők: Hajós, Forbáth, Ortutayné, Szentpál, Rabinovszky, Kállai, Berczik, Rózsa, Hirschberg, Geguss, Arató, Ligeti, Kovács, Egri, Herceg, Szöllősi stb.) Az intéző Bizottság tagjainak választják a következőket: Dienes, Gedeon, Ortutay Gyuláné, Dückstein Antalné, Joós Kázmérné, Domony Jánosné.
Ebben az időszakban sokan mondanak el hasonló gondolatokat, mint Ortutayné Kemény Zsuzsa: "Őszinte vágya, mondja, hogy a mozgásművészet a művészetek sorában elfoglalja méltó helyét. Ma ugyanis az a helyzet, hogy vagy egyáltalán nem ismerik el, vagy pedig az utolsó helyen említik. Nem ismerik el a testnevelők, mint pedagógiát mellőzik. A mellőzés okai különbözők. Ezeket az okokat kell megkeresnünk, hogy segíthessünk rajta{{...}} {{...}}Tegyük most félre az egyéni érdekeket, és legyen célunk az őszinte összefogás, az egymástól tanulás, a fiatalok segítése, tehát a mozgásművészet fejlesztése{{...}} {{...}}Könnyebb lesz, mintha külön-külön dolgoznánk, mert ez a rendszer megbukott. A különböző rendszerekből azonban összeegyeztethető lesz egy egységes komoly rendszer, amely kiképzésével művészi szempontból a színházat másrészről pedig a modern testkultúrát is ki tudja elégíteni. Szűnjenek meg tehát a múlt belső viszályai{{...}} {{...}}Határoljuk pontosan körül a mozdulatművészet fogalmát, mi a mozdulatművészet, vagyis mit akarunk alatta pontosan érteni. Mi a gimnasztika fogalma. Egymáshoz tartozásuk, egymáshoz való viszonyuk. Hogyan viszonylik a mozgásművészet a tánckultúrához{{...}}"2
1945. június 2. Szakszervezeti Vizsgáló Bizottság. Téma: Az iskolai mozgásművészeti nevelés. Egyhangúlag Ortutayné és Szentpál Olga közös tervezetét fogadják el ( miután mindenkiét jól "megkritizálták")
1945. június 23. Szakszervezeti ülés. (Jelenlévők: Hajós, Dienes, Herczeg, Hirschberg, Lakatos, Kállay, Szentpál, Rózsa, Berczik, Szöllősi, stb.) Beszéltek Doblerrel — TF, aki gyakorlati bemutatót is szeretne látni júliusban szabadtéren, zene nélkül. Sokak véleménye az, hogy elemi iskolában mindenképpen bevezetik a mozdulatművészetet, de lehet, hogy középiskolában is. Doblernek ajánlatára adjanak kitérő választ. Elvetik a közös, egységes tanterv szerinti bemutató gondolatát. Említés esik egy közösen megírt, beadott tantervről. Szentpál Olga szerint a mozgásnyelvnek egyformának kell lennie, egyébként javasolja, hogy mindenki tanulja meg a Lábán-féle táncírást.
"Riedl Margit: Tapasztalatból tudom, mivel az én feladatom lett volna az állami tanfolyam, hogy összehozzam a különböző iskolákat és lehetőleg egységes rendszert csináljak. És a kultúrált növendékekkel gyakran előfordult, hogy nem értették meg, vagy pedig tökéletesen ellenezték más rendszer felfogását. Tehát csak az lehetséges a jövőben, hogy egy rendszert tanítsunk, ill. egy legyen a mozdulati nyelvünk. Egy bemutatóra könnyebb az egységes rendszert megoldani, de gondoljuk meg, véglegesen képesek vagyunk- e megcsinálni. Dienes: Végül állapodjunk meg abban, hogy a rendszeralkotók u.m. Szentpál, Kállai, Berczik, Riedl összejöjjenek és megbeszélik az egységes rendszer tervét. Kállay Lilly: Talán Dienesék részéről legyen benne Hirschberg."3
A bizottság tájékoztat a "Kultuszban" elhangzottakról, arról hogy a képzést a TF-hez akarták kapcsolni a magánképzés után. El kell dönteniük, a testnevelésihez, a színészekhez vagy a Zeneakadémiához akarnak — e tartozni, esetleg önállóan, de azt az állam anyagilag nem bírja. Megoszlanak a vélemények a Zeneakadémia és a Színiakadémia között. Szentpál Olga bejelenti, hogy ő már beadványt adott a Kultusznak a Színiakadémiával kapcsolatban. Közös véleményük, hogy érdeklődjenek még jobban utána ezeknek. Beszélgetés arról, hogy a Művészeti Tanács nem akar róluk hallani, akkor vegyenek részt a Zenei Tanácsban, illetve jelentkezzenek a Színészi Tanácsba is. Mozdulatművészet, mint melléktanszak a Zeneakadémián, ahol már korábban is volt tánc, a tervezet összeállítását Szentpál, Berczik, Kállai vállalja.
1945. augusztus 4. Szakszervezeti ülés (Jelenlévők: Pappné, Rabinovszky, Szentpál, Dienes, Szöllősi stb.). Szentpál Olga javasolja, hogy aki főiskolai vagy bármely más tanári pályára pályázik, készítsen tantervet. Forbáth Lujza járt a Kultuszban Mező Ferencnél (sport és testnevelési ügyek), aki majd válaszol ezekre. Rabinovszky beszélt a Színiakadémia Igazgatóval — Hont Ferenc-, aki Szentpál Olga beadott főiskolai tervének átdolgozását kérte a saját koncepciójának megfelelően. Dienes kérdése: Mit csinál az az iskola vagy rendszer, aki nem jut be a főiskolára? Rabinovszky válasza: Magánúton folytatja a tanárképzést.
1945. szeptember 15. Közgyűlés a Hirschberg Iskolában (Jelenlévők: Schillerné, Hirschberg, Geguss, Brandeisz, Kállay, Kövesházy, Halmy, Jemnitz, Berczik, Dienes G, Pálfy stb.) Az ülés keretében megemlékeznek a háborúban elhunytakról. Pálfy György és Dienes Valéria lemondanak egyesületi tisztükről. Pálfy Györgyöt a jelenlévők akaratából újra ügyvezető alelnöknek választják. A valahová bekapcsolódással szemben, a tagok egy része más véleményen van, ezt ezen az ülésen Hirschberg Erzsébet mondja el. Ennek lényege a következő: a teljes szabadság érdekében szükséges a Mozdulatművészeti Tanárképző Főiskola felállítása, ahol lehetőleg a rendszeralkotók személyében képviselve van az összes eddig elismert rendszer. Önálló iskola, mert a múltban nem volt biztosítva a mozdulatművészet szabadsága és ez az egyetlen biztosíték. Ezt nem tudja biztosítani a Testnevelési főiskola, a Színművészeti vagy Zeneművészeti Főiskola. Addig átmenetileg az egyesület keretében legyen megoldva a tanerőképzés.
"Indítványom elfogadását abba a biztos tudatba kérem, hogy ezzel a mozdulatművészet szabadsága és fejlődése, és a mozdulatművészetért évtizedeken át dolgozó szakemberek erkölcsi és anyagi érdekei annyi év után és egyedül lehetséges módon közmegelégedéssel biztosítva lesznek."4
Elhangzik az is, hogy a "Pedagógusok Szabad Szervezete "(Pedagógusok Szakszervezetének Mozdulatművészeti Szakosztálya) már írt kérvényt a belügyminiszterhez e tárgyban. Hogy ne kétszer menjen el a levél, csatlakozzanak ehhez hiszen közös a cél, a táncmesterektől való elszakadás biztosítása.
1945. október 9. és október 26. Megbeszélések a Belügyminisztériumban, a Mozdulatművészeti Tanfolyam felállításáról kiadandó BM rendelettel kapcsolatosan.
A Belügyminiszter 1561500/1945-ös BM rendlettel (1945. október 30.) felállítja az Országos Mozdulatművészeti Tanítóképző Tanfolyamot, mely végre önálló 3 éves tantervű képzés. E tanfolyamon a háború miatt kimaradt vizsgázók is befejezhetik tanulmányaikat.
Itt ugorjunk előre időben. Az embernek olyan érzése támad, mintha megállt volna az idő. (Úgy tűnik, mintha semmi sem történt volna.)
1947. évi egyesületi — választmányi ülésén a téma még mindig a Köznevelésügyi Tanács elé terjesztendő javaslat, az iskolai mozdulatművészet tanításáról. (Jelenlévők: Bokor, Brandeisz, Dienes G, Forbáth, Geguss, Hirschberg, Kállay, Mirkovszky, Rabinovszky, Szöllőssy)
A mozdulatművészetnek kötelező általános iskolai tantárgyként való bevezetése megalapozásául 1947-ben táncnevelési szak indul a Testnevelési főiskolán. A nyár folyamán pótfelvételivel hirdették meg, és a szak ugyanolyan képesítést ígért, mint a testnevelő tanári.
És ekkor a történelem ismét közbeszól.
1947. augusztus 31. választások.
Megtörténik a nagy politikai fordulat Magyarországon, a baloldal alakíthat kormányt. Ez a történelmi politikai esemény jelentős változásokat hoz a szakmai erőviszonyokban is. Az események ettől kezdve a mozdulatművészet megszűnése felé mutatnak.
1947-ben Szentpál Olga felszámolja iskoláját.
1947 novemberében a szakszervezet ülésén már mozdulatművészeti és néptánc tanításról esik szó (iskolai tanítás kapcsán). Az állami tanfolyam ügyében pedig a Táncszövetséggel való együttműködést emlegetik, és azt szeretnék elérni, hogy végre a "kultuszhoz" kerüljenek.
Pálfy György lemondó levele (1948. március 10.) még nem utal a helyzet konkrét megváltozására, inkább arról tájékoztat, hogy a feszültség elhatalmasodott az egyesület körein belül.
"Tisztelt Közgyűlés!
Ezennel tisztelettel bejelentem az Egyesületben viselt ügyvezető alelnöki tisztemről való lemondásomat. Kérem, hogy a bejelentésemet tudomásul venni és lemondásomat elfogadni szíveskedjék.
Egyesületünknek egyik alapító tagja vagyok, és az alakulástól kezdve több mint 20 éven át főtitkár, majd ü.v. alelnöki minőségben megszakítás nélkül a legnehezebb időkben szolgáltam az Egyesületünk kitűzött célját: a mozdulatművészek erkölcsi és anyagi érdekeit. Lemondásom tehát nem magyarázható a munkakészség hiányával. Lemondok azért, mert a felszabadulás után, az Egyesület újjászervezése során erőink összefogását hirdettem mindazon célok megvalósítása érdekében, melyeket az egyesület megalakulása alkalmával maga elé tűzött, de az akkori időkben nem valósulhatott meg, hiszen örülhetett, hogy elismerését kivívta, majd puszta létét megőrizhette. A felszabadulás után hittem abban, hogy a kezdettől demokratikus szellemet képviselő, és a hivatalos körök által is ilyenként kezelt mozdulatművészek, akik a legnehezebb időkben is egységesen tudtak cselekedni, végre akadálytalanul és maradéktalanul, az alapítók szellemében egységesen lépve fel, megvalósítják eredeti kitűzött céljaikat. Tévedtem. Összefogás helyett széthúzást, a mozdulatművészek lelkes szeretete helyett a táncművészet, a népitáncok, a testnevelés irányába való orientálódást tapasztaltam. Erre akkor lemondottam, mivel mindig hittem a mozdulatművészet jövőjében, ma még jobban hiszek benne, csakhogy én azért dolgoztam, hogy elismerjék önálló műfajnak, ne fojtsák meg a testnevelők és táncmesterek, ura legyen önmagának, nem, pedig kiszolgálója tőle idegen céloknak, bármilyen tiszteletreméltóak is azok. Az a művészet, amely nem hisz önmagában, amely nem látja a maga elé tornyosuló és csak általa megoldható problémákat, hanem ehelyett tőle idegen, még ha rokon célok is, szolgálatába szegődik, pusztulásra van ítélve. Ebben a munkában én nem tudok részt venni. Nem engedi meg a mozdulatművészet iránt érzett megingathatatlan hitem, nem engedi meg az alapítók iránt érzett tiszteletem, a hosszú évek közös küzdelme. Ne értsenek félre, a táncművészetet, a népitáncokat, a testnevelést senki sem becsülheti jobban nálam, de a velük való vonatkozásban a mozdulatművészetnek csak szublimáló vagy támogató szerepe lehet, de semmi esetre sem az, hogy asszimilálódjék, mert ezáltal lemond lényegéről.
Lemondásom után felkérésre ismét elfoglaltam az ü.v. alelnöki tisztséget, és újból megkíséreltem erőink összefogását. Kudarcot vallottam. A széthúzás még jobban elmélyült, a törekvések mindinkább szétágaztak, tehát félreállok, hogy ezáltal módot adjak olyan személy megválasztására, akit egyesületi múltja, az egyesületi tradíciók nem kötnek, személyi összeköttetései viszont alkalmassá teszik a mozdulatművészet és a mozdulatművészek érdekeinek hathatós képviseletérre. Tiszta szívből kívánom, hogy megtalálják a megfelelő személyt, az egyesület pedig újból a régi egységbe forrjon össze."
"Tisztelt Közgyűlés!"
Amidőn búcsúzom Önöktől, engedjék meg, hogy kegyelettel emlékezzem meg itt az egyesület néhai köztiszteletben állott alapító tagjairól: dr. Madzsarné Jászi Aliceról, Káldorné Ritter Máriáról, virág Ilusról, popper Ágnesről, Strausz Liliről, és azokról, akiket egy őrült világégés sorainkból a halálba űzött. Köszönettel emlékezem meg a nyújtott értékes támogatásért egyesületi munkatársaimról: dr. Dienes Valéria, Szentpál Olga, Kállay Lili, Pátzayné Liebermann Lucy, Bierbauer Clarisse, Kármán Erzsébet, Riedl Margit, Ragazinerné Róna Magda, Bokor Kata, Mirkovszky Mária, Forbáth Lujza, dr. Bodor Géza, Jemnitz Sándor, dr. Rabinovszky Máriusz, Palasovszky Ödön alapító, elnökségi és választmányi tagokról; a későbbi választmányi tagokról, Dienes Gedeon főtitkárról, aki oly sokat tett az egyesület újjászervezése érdekében. Köszönettel búcsúzom a választmány jelenlegi tagjaitól, egyesületi tagjaitól, egykori kedves növendékeimtől, egyszóval, mindazoktól, akiket a közös munka révén tisztelettel, szeretettel, barátsággal fogok továbbra is életem legkellemesebb emlékei között megőrizni és abban a meggyőződésben, hogy a közös, fáradságos, becsületes munka végül is meghozza a maga gyümölcsét: a művészetek sorában köztiszteletben álló mozdulatművész{{...}}"5
1948-ra a táncszövetség lesz a "csúcsszerv", illetve annak szánják, hangzik el a Magyar Dolgozók Pártjának táncaktíva értekezletén. Ez azt jelenti, hogy minden szervezet a tánc területén hozzájuk fog tartozni.
A Belügyminiszter 637440/1948 BM rendeletével megszünteti az Országos Mozdulatművészeti Tanítóképző Tanfolyamot (1948. december 6.). A rendelet említést tesz egy újabb intézmény felállításának tervéről, melyben végre rendeződhetne a mozdulatművészek kálváriája (persze ez nem így történik).
"A tánc és mozdulatművészet színvonalának emelése, valamint a tánc és mozdulatművészet képzés folyamatosságának biztosítása érdekében a vallás és közoktatásügyi miniszter az 1949/50. tanévre tánciskola létesítését határozta el."6
A megszüntetett tanfolyam első és másodéves növendékei kérésükre a tanév befejezése után az egész tanfolyam anyagából záróvizsga letételére jelentkezhetnek, részükre utolsó alkalommal adják ki a mozdulatművészeti tanítói oklevelet. Ezen a tanfolyamon végzett 1949-ben többek között a ma is aktívan dolgozó Vidor Judit (Kármán Györgyné). A tanfolyam utolsó igazgatója Hirschberg Erzsébet — a korábbi Pálfy György helyett, aki 1949. január 21-én meghal.
1949-ben a (megszüntetett) állami tanfolyam felügyeletét - a Táncszövetséggel folytatott tárgyalás értelmében — átveszi a Vallás - és Közoktatásügyi minisztérium (VII.(művészeti) főosztály).
A Színiakadémián indult Táncszak — melynek vezetője Szentpál Olga — a Színművészeti Főiskolává alakulás után (4307/l949. (229) M.T. rendelet), táncrendezői szakként működik, és a néptánc irányába fordul.
"Jegyzőkönyv
A Mozdulatkultúra Egyesületnek 1949. április hó 25-én V. Fürst Sándor u.31. sz. alatt megtartott rendkívüli közgyűléséről.
Jelen vannak: F. Hirschberg Erzsébet, Brandeisz Elza, Kállai Lili, Kálmán Ivánné, Schiller Ernőné, Geguss Kornélia, Mirkovszky Mária.
A tagok egyhangúlag Kállai Lilit kérik fel az elnöki tisztség betöltésére. Elnök az ülést megnyitja, a jegyzőkönyv hitelesítésére Braneisz Elzát és Kálmánnét, vezetésére f. Hirschberg Erzsébetet kéri fel. Elnök megállapítja, hogy 1949. április 15-re rendkívüli közgyűlést hívtak össze, amely azonban határozatképtelen volt. A mai rendkívüli közgyűlésre a tagokat szabályszerűen összehívták, amely az alapszabályok értelmében határozatképes.
A rendkívüli közgyűlés tárgya, a Mozdulatkultúra Egyesület feloszlatásának kimondása. Az egyesület már hosszabb idő óta tényleges tevékenységet nem fejt ki. A tagok nagy része kimaradt. Elnök indítványozza, hogy az egyesület felszámolását mondják ki.
A közgyűlés az indítványt elfogadja, és az egyesület felszámolását egyhangúlag kimondja{{...}}"
"{{...}} Belügyminiszter
Szám: II./10.34/2 IVV./3. B.M
"Jóváhagyom."
Budapest, 1949. július 1.
A miniszter rendeletéből:
miniszteri tanácsos"7
"A népművelési miniszter 8399/1949 (256). számú rendeletében, amely 1949. december 7-én alapfokú táncművészeti és középfokú táncoktató-képző tagozatból álló "táncművészeti Iskolát "létesít, már szó sincs a mozdulatművészet színvonalának emeléséről, előadó-művészeket, koreográfusokat és pedagógusokat képző főiskoláról végképp nem{{...}} Ez lett volna az az iskola, amely az Operaház balettiskoláival egyesülve alapját képezi az Állami Balettintézetnek{{...}}"8
Az Állami Balettintézet 1950 szeptemberében megkezdi munkáját. (A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 54/1951. (II.25.) M.T. számú rendelete és a népművelésügyi miniszter 1.011-5-57/1951. (II.25.) Np.M. számú rendelete (melyek fél évvel később születnek 1951 februárjában) alapján működik.)
"{{...}} a balettintézet felállítása nagy lépés volt az intézményes professzionális balettművész képzés történetében. Tény azonban az is, hogy ugyanez az intézkedés, az úgynevezett Táncművészeti Iskola és az Operaház balettiskolájának összevonása, az utolsó lapát föld volt az akkor már magának a klasszikus balett mellet világszerte önálló művészeti irány rangját kivívott és Magyarországon is három évtizedes múlttal bíró modern tánc, a mozdulatművészeti szépen domborodó sírján."9
Az egyesület megszűnése után "utolsó bástyaként" a Pedagógusok Szakszervezetének Mozdulatművészeti Szakosztálya marad, ahol Kállai Lili vívja a "harcot" — a mozdulatművészek érdekében — a döntéshelyzetben lévő Táncszövetséggel. A pedagógus szakszervezetbeli szakosztály csak később oszlott fel önkritikákkal, átmeneti kísérletekkel tűzdelt elkeseredett, eldurvult harc után.
Az elinduló megbélyegzés sorozatra utal az alábbi idézet:
"Mozgásművészet a felszabadulás előtt. A magyar mozgásművészet. Mozgásművészet a felszabadulás után." TA Szentpál Olga hagyatéka, kézzel ráírva: Táncszövetségi anyag 1950-ből. Népműv. Min. táncművészeti osztályának dolgozata. 1950. jún.30.:"{{...}}a mozgásművészetet nyilvánosan reakciós irányzatnak nyilvánítjuk, amelynek a mi épülő tánckultúránkban helye nincs sem egészében, sem részletekben. Ezt a kérdést a közvélemény elé visszük, nyilvános ankéton és a sajtón keresztül. Mindezek alapján javasoljuk, hogy: a mozgásművészek szervezete a Pedagógus Szakszervezeten belül szűnjön meg."10
Ha összegezni akarjuk, eddig mi is történt, talán valahogy így lehetne. A háború után lelkesen látott munkához mindenki. Sokan úgy érezték itt az idő, amikor a mozdulatművészek megvalósíthatják álmaikat. Egy fiatalabb generáció veszi át a vezetést. Tanácstalanság, habozás, bizonytalankodás jellemzi ezt a periódust. Ami egyébként a kor társadalmi életére is vonatkozik. A tervek közt szerepel a mozdulatművészet közoktatásba való bevezetése, és a mozdulatművészeti felsőfokú művész és pedagógusképzés. Szinte helyben járnak évekig. Az önállóan "gyorsabban cselekvők "jutottak helyzetbe.
Bár hangoztatják a fontosságát, mégsem sikerül egységes programot kialakítaniuk. Erősen megoszlanak a vélemények a valahová bekapcsolódás és a teljes függetlenség közt. A korábban is meglévő belső feszültség elhatalmasodik a mozdulatművészek közösségében.
A megváltozott politikai-ideológiai viszonyok végül a szakmai intézményrendszer felszámolásához vezettek, melyet történelmi törvényszerűségként könyvel el a tánctörténet, és ezzel egyet is érthetünk.
De szükségszerű volt e egy ilyen mértékű megbélyegzés?
Ebből a szempontból nézve, szerintem érdekes az is, amit a Táncszövetséggel való végharcban a Szakszervezet hangoztat. Ez felvet- a személyi összefüggések kapcsán, a "szereposztásban "- egy másik lehetséges "nem hivatalos "értelmezést. (Ami valahol az iskolák közti, kezdetektől meglévő "belső harcra" utal.)
Példának egy ilyen dokumentum, mely a szakszervezetben született és tartalmilag megegyezik a minisztériumba küldött támadó levelekkel 1949- 1950 fordulóján:
"A Magyar Táncszövetség mint csúcsszerv nem teljesíti politikai funkcióját.
1./ Elkülönülten, elszigetelten működik.
2./ Gyakorlati és tudományos munkájukba nem vonják be a tömegszervezeteket.
3./ Eredményeikről, kutatásaikról, tapasztalataikról nem számolnak be, nem hozzák nyilvánosságra.
4./ Alulról jövő kezdeményezéseket figyelemre sem méltatnak, felvetett problémákra nem válaszolnak.
5./ Kritikát nyíltan nem gyakorolnak, csak hátmögött mondanak súlyos, megbélyegző ítéleteket. Ezek tisztázáséra nem adnak lehetőséget.
6./ Kezdeményezéseinket, akcióinkat kerülő úton gáncsolják.
7./ Értekezletekre meghívót rendszeresen utólag, az értekezlet napján vagy egyáltalán nem kapunk, így ezekre elmenni, felkészülni nem áll módunkban.
8./ Szakmai eseményeken /pl. Szovjetúnió művészeinek előadásain/, ankétokon indokolatlanul kis számban vehetünk részt.
9./ A Szovjetúniótól kapott gyakorlati és elméleti anyagot nem adják tovább, valamint a felgyűjtött magyar és népidemokratikus országok népitánc anyagát sem.
10./ Állásközvetítéssel foglalkoznak, de szakpedagógusokat a legritkább esetben közvetítenek ki, holott itt a munkanélküliség igen nagy.
11./ Továbbképző tanfolyamokra szervezetileg nem kapunk értesítést, oda csak az általuk kiválasztott káderek kerülhetnek be.
A Magyar Táncszövetség mint csúcsszerv nem teljesíti szakmai funkcióját.
1./ Különböző táncirányzatok képviselőit együttes kiértékelő munka helyett elszigetelik egymástól.
2./ Ideológiájuk merev, nem alkalmazkodik az adott körülményekhez, és nem függ össze a gyakorlattal. / Jelmondatok tartalom nélkül /
3./ A szükségszerű "gyorstalpaló" oktatóképző tanfolyamok anyaga pedagógiai szempontból igen hiányos.
4./ A hivatásos táncművészek és pedagógusok fejlődését nem segítik elő, hanem gáncsolják.
A Magyar Táncszövetség káderpolitikája.
A magyar táncmozgalom irányító hálózatát a "klikk" rendszer jellemzi. A "klikk " Szentpál Olga, családja és növendékeiből áll. Ez a hálózat kiterjed a Népművelési Minisztérium /Ortutay Gyuláné, Duka Margit/ Pedagógiai Főiskola/ Szentpál Mária /Színművészeti Főiskola /Szentpál Olga/ Testnevelési Főiskola /Géczy Éva / Fővárosi Operett Színház /Roboz Ágnes/ Royal Színház /Albert Éva/ Debreceni Színház / Ligeti Mária / Szovjetúnióban ösztöndíjasként / Merényi Zsuzsa / stb.stb.
A "klikken "kívül álló szakemberek véleménye nem talál meghallgatásra, elhelyezkedési lehetőségüket megakadályozzák és a mozgalomtól elszigetelik őket."11

A kérdésekre a minisztérium válaszol:
"Pedagógus Szakszervezet táncszakosztályának kérdéséről.
Mielőtt a Pedagógus Szakszervezet feliratára pontról-pontra válaszolnánk, először meg kell néznünk közelebbről a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztályának helyzetét.
Szakképzettségük. A szakosztálynak a mozgásművész diplomával rendelkező táncosok lehetnek tagjai. A mozgásművészeti diplomát az ú.n. "Belügyi tanfolyamon "nyerhették el, amelynek képzése olyan módon folyt, hogy a tanfolyam hallgatói magániskolákban gyakorolták a különböző mozgásművészeti irányokat, és hetenként kétszer közösen hallgattak egyes tárgyakat, különösen a régi burzsoá ideológia alapján álló filozófiát és esztétikát. Erős vagyoni szelekció volt, mivel a tanfolyam hallgatói magas összegeket fizettek /havi 150,- Ft/, azonban nem volt szelekció művészeti, szakmai téren, mivel aki a 150,- Ft-ot fizetni tudta, járhatott a tanfolyamra és elnyerhette a mozgásművész diplomát. Mindennél világosabban érvényesült itt a vagyonos osztályok műveltségi monopóliuma, hiszen a mozgásművész diplomát egyetlen egy munkásszármazású sem nyerte el.
Ez a sokat emlegetett szakképzés teljesen hiányos, a diploma ellenére is. Diplomájuk nem ad képesítést és tudást, sem a klasszikus balettben, sem a népitáncban, sem a megfelelő elméleti oktatásban. A szakosztálynak azok a tagjai, akik ma hasznos eredményeket tudnak felmutatni, tudásukat autodidakta módon szerezték az utóbbi évek során tanulással, nem diplomájuk eredményeképpen. A mozgásművész berkeken belül a múltban igen éles harc folyt. Ez a harc főleg egzisztenciális jellegű volt. Mivel magániskolákból éltek, a burzsoá versenyszellem, a kenyérért, több tanítványért való küzdelem volt a sarkalatos pontja a harcuknak. Elvi alapjuk csaknem teljesen megegyezett, elvetettek minden haladó hagyományt, lenézték a klasszikus balettet és nem keresték a kapcsolatot a nemzeti hagyományokkal sem. Önmagukból és a nyugati mozgásművészetből merítve akarták a tánckultúrát újjáépíteni. Az egyetlen, viszonylagosan progresszív irányt Szentpál Olga képviselte, aki 1935-ben a " Mozdulatkultúrá"-ba írt cikkében fejtette ki először a klasszikus balett ismeretének szükségességét. Ugyancsak ő volt az, aki 1938-ban népitáncokat dolgozott fel. A profitféltés a többi magániskolák vezetőiben felébresztette a féltékenységet, és látván Szentpál Olga kétségkívüli tehetségét, ellenblokkot alakítottak ki, és támadták Szentpál Olga irányzatát, aki "meghamisítja a mozgásművészetet és hova-tovább balettot tanít".
Felszabadulás után a mozgásművészek három irányban kezdtek dolgozni.
1./ Az első csoportban tartoznak azok, akik még a többi mozgásművészeti irány "virágzása" idején felismerték múltbeli hibájukat, letértek a mozgásművészet vonaláról, ezzel is bizonyítva, hogy a mozgásművészet nem haladó. Ezek ma a balett vagy a népitánc területén dolgoznak.
2./ a második csoportba tartoznak azok, akik szavakban olykor rendkívül demokratikusnak mutatkoznak, és látszólag elítélik a formaizmust, de valójában gyakorlataik során szembehelyezkednek a népi demokrácia kultúrpolitikájával, és tovább dédelgetik a mozgásművészek ideológiáját.
3./ A harmadik csoport a kettő közötti elvtelen lavírozást folytatja jó ideje. Ez a csoport oda áll, ahol az erőt látja, de míg mi erőt nem mutatunk, a szíve a mozgásművészekhez húz vissza.
Az első csoport nyilvánvalóan szemben áll azokkal, akik továbbra is a mozgásművészeti vonalat vitték. Azonban a mozgásművészet kérdéseiben mind az utóbbi időkig nem foglaltunk el egységes álláspontot. Az utóbbi időkig is nagy viták zajlottak le a mozgásművészet kérdéseiről.
Egységesen egyetértettek a táncmozgalom mai vezetői abban, hogy a mai mozgásművészet reakciós álláspontot képvisel. A vita a körül forgott, hogy volt —e valaha is haladó a mozgásművészet, és csak később vált-e reakcióssá, vagy születésétől kezdve reakciós volt.
Nem kívánok itt hosszabb elméleti fejtegetésbe merülni, de egy néhány pontot le kell szögeznem.
Haladó- e a mozgásművészet?
A mozgásművészet csak látszólag forradalmi, ez a forradalmiság lényegében kimerült a balett elvetésében. Elvetették azonban nemcsak a hanyatló, hanem a balett hagyományait, és a helyett maguk alkottak új "rendszereket".
A mozgásművészet tartalmában mindig a polgárság, közelebbről a kispolgárság értelmiség kifejezője volt, a világ gondjai elől önmagába menekülő irányzat, amely nem a kapitalizmus megsemmisítését, hanem megfoldozását akarta.
Mint "haladó" mozgásművészeti irányt szokták felhozni Madzsar Alíz "forradalmi pantomím"-jait. Ő, noha kapcsolatban állt a munkásmozgalommal, művészetét mégsem lehet haladónak nevezni, mert a nyugati, elsősorban a weimari mozgásművészet dekadens irányzatát követte.
Nem tarthatjuk haladónak a mozgásművészetnek azt a vonalát sem, amely a tömegek nevelését szokta felhozni, mint haladó vonást. A tömegek nevelés{{...}} Ez önmagában semmit sem mond. A döntő az, hogy mire neveljük a tömegeket.
Nem nevezhetjük haladónak azt a magyar mozgásművészetet, amelynek félhivatalos, vagy egészen hivatalos lapja a "Mozdulatkultúra", 1934-ben azt a kiváló meghatározást adta a világnak: "A mozdulatkultúra a lélek térbelendült szervi beszéde."{{...}}
Nem nevezhetjük haladónak azt a mozgásművészetet, melynek egyik reprezentánsának tánca a következőt fejezi ki: "Az embertestbe — kővederbe — zárt lélek szól a Teremető Szeretet Örökkévalóságához. A mozdulatkórus pillanatnyi látomásokkal kiemeli és térbe rajzolja ezt a lelket."{{...}}
{{...}}
Nyilvánvaló azonban, hogy egyes mozgásművészek lehettek jószándékú és tehetséges emberek, de a haladást ma csak azok tudják közülük képviselni, akik szembefordultak a mozgásművészet reakciós hagyományával, formalizmusával, s akik ezen keresztül szembefordulnak saját mozgásművész múltjukkal is.
Nem lehet azonban ezt állítani a Pedagógus szakszervezet táncszakosztályának tömbjéről és vezetőiről. Milyen álláspontot foglalt el a mozgásművész kérdésben a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztálya?
Jellemző példa erre, hogy az 1949. év telén a Táncszövetség tanfolyamának vizsgáján Kállai Lili, a Szakosztály vezetője — noha erre semmi felkérése nem volt,- külön kiselőadást tartott, amelyet ugyanezen a táncszövetség és a Minisztérium jelenlevő képviselője felé intézett. Ebben az előadásban lándzsát tört a mozgásművészet mellett, és kijelentette, hogy helytelen az az irányzat, amely a mozgásművészetet nem akarja átmenteni a demokráciába. Azt állította, hogy a Szovjetúnióban virágzik a mozgásművészet, a grúzok egyik vezetője Laxenburgban / nyugaton / tanult mozgásművészetet. Ugyanakkor beszélt arról, hogy a balett csak a mozgásművészet alapján újulhat meg, és példaképen állította a jelenlevők elé Szergej Lifárt, a párizsi emigráns oroszbalettmestert, aki a fasiszták együttműködésével tette nevét ismertté, és aki joggal bírja a demokratikus francia közvélemény utálatát és undorát.
Ugyanezen a tanfolyamon a többi mozgásművész hallgatók dolgozataikban Szintén kitértek a mozgásművészet védelmére. Többen kifejtették azt, hogy nem lehet a mozgásművészetet gyökértelen vagy reakciós művészetnek nevezni, hiszen "az őskommunista vagy a rabszolga társadalomban nem balettet táncoltak, hanem mozdulatművészetet. És a mai mozgásművészet ennek a folytatója."
Ennek az ideológiának és ennek a csoportnak adott szervezeti támaszt a Pedagógus Szakszervezet. És ennek a szervezetnek bástyája mögött tömbbe tömörült mozgásművészek igyekeznek megvédeni saját érdekeiket, és lövöldözik demokratikus mezbe burkolt nyilaikat a népitáncmozgalom és ennek szervezeti képviselője, a Magyar Táncszövetség felé.
Szeretnék kitérni a felvetett kérdések válaszára:
1/ A mozgásművészet kiértékelését a magyar Táncszövetség napirendre tűzte. A kiértékelést azonban úgy akarta megejteni, hogy a Pedagógus szakszervezet táncszakosztályának tagjai kifejthessék nézetüket. Ezért 1949. október elején levelet intézett a szakosztályhoz, amelyben kérte, hogy a szakosztály készítsen el egy elvi dolgozatot, hogyan látja a Magyar tánckultúra fejlődésének perspektíváit, és abban a mozgásművészet szerepét. A Táncszövetség erre választ nem kapott, de a szakosztály elhozta munkatervét a Táncszövetség főtitkárának, amely munkaterv felölelte a Szaktanács kultúrosztályának, a Táncszövetség és a Minisztérium táncosztályának munkaterületét.
Amikor múlt év decemberében a Táncszövetség újból érintkezést keresett velük és elmondotta, hogy kifejezetten a magyar mozgásművészet kiértékeléséről van szó, azt a választ kapta, hogy "Van a Táncszövetségben elég mozgásművész."
Azonban döntő hiba volt, hogy mindennek ellenére a kiértékelést mégsem ejtettük meg, nyilvános keretek között.
3./ A Magyar Táncszövetség vezetőségének az volt a véleménye, hogy mindezek ellenére mindent meg kell tenni, hogy a mozgásművészek közül kiemeljük az értékeket, és képzésüket, átnevelésüket, továbbfejlődésüket biztosítsuk. Sürgőssé tette ezt a néptáncmozgalom szélesedése és a káderhiány.
{...}
Bekapcsolásuk a szervezeti életbe.
A Szövetség a szakosztály tagjait rendszeresen meghívja a szakmai élet eseményeire, előadásokra, ankétokra stb.
Így pl. meghívást kaptak és megjelentek a szakosztály képviselői a tavalyi szovjet kultúra hónapja alkalmával Ilko Szuhisvili előadásán.
A Táncszövetség aktiváján a VIT alkalmával Mojszejev elvtárs előadásán. A nemzetközi koreográfus találkozón. Az Okunyeva ankéton. Atahualpa Japanqui előadásain a táncszövetségben. Tehát valamennyi olyan eseményen, amely összekapcsolta és egy irányba kívánta terelni a különböző irányzatok képviselőit és valamennyi koreográfusnak és oktatónak döntő lendületet adott további munkájuk folytatásához. A minisztérium és a táncszövetség által ez év január hó 28-án rendezett bemutatóra a táncszövetség személy szerint 103 résztvevőt hívott meg, akik közül 28 volt a szakosztály tagja. Ez a szám világosan rámutat arra, hogy a szakmai megnyilvánulásokon mindig az őket megillető arányban vesznek részt a szakosztály tagjai.
Szakmai anyag, egyéb támogatás.
A táncszövetség szakmai anyaga mindig a szakosztály rendelkezésére áll. Így megkapták a "Táncoló népet" és más kiadványokat, bármikor használhatják a tánctárat. A Szövetség könyvtára is rendelkezésükre állott, mind a jelenlegi könyvtárrendezésig.
A Szövetség más téren is támogatásban részesítette a szakosztályt és annak tagjait. Lugossy Emma a Szövetség tudományos osztályának vezetője táncírás-tanfolyamot indított a szakosztály tagjai részére. A Szövetség volt az, amely hathatós támogatást nyújtott a Berczik együttesnek, hogy a Fővárosi varietében szerződést kapjanak. A Szövetség minden erejével támogatta a Pedagógus Szakszervezet tagjai.
A Szövetség volt az, amelynek harca lehetővé tette, hogy a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztályának tagjai részt vehessenek az OSH tavaly nyári tanfolyamán, s így helyük az iskolában biztosíttassék.
Jellemző módon nyilvánul meg ez a segítség a Nagybudapesti Oktatók összetételében. Egyik legutóbbi összeállítás szerint, amelyen 100 olyan üzem szerepel, amelynek adatait ismerjük, 38 olyan üzemet találunk, amelynek oktatója a szakosztály tagja. Az arány több, mint 30 %.
Mindennek az volt az eredménye, hogy a Pedagógus Szakszervezet tagjai, akik régebben rendszerint magániskolákat tartottak fenn, minden valamennyire használható tagja elhelyezkedett üzemi csoportoknál vagy iskolákban.
Amennyiben a levél szerint a szakosztály tagjainak 75%-a munkanélküli, akkor felelőségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy ez a "75%" használhatatlan. Bizonyítja ezt az 1949. évi káderezése a szakosztály tagjainak, amelyen sajnos csak a kezdeténél vettek részt a Pedagógus szakszervezet káderosztályának tagjai. A legmegdöbbentőbb tájékozatlanságot tapasztaltuk mind szakmai, mind politikai téren. Az egyik szakosztályi tag megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy Magyarországon proletárdiktatúra van. Kétségbeesetten ingatta a fejét és mondotta, hogy ez nagyon elszomorítja. Ezeket helyezzük ez az üzemekbe? Vagy talán azokat, akik " nem értenek egyet a Szovjetúnió művészpolitikájával, miért támogatja a Szovjetúnió a balettet?" Terjesszék reakciós mozgásművész ideológiájukat, szovjetellenességüket az üzemekben?
Nem hiszem, hogy a jelentést Béki elvtárs ebben a szellemben tette volna meg. Nézzék egyszer végig a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztályának állásnélküli tagjait. Vizsgálják meg ezeknek politikai hozzáállását és "szakmai" tudását. A nyugati, laxenburgi, bécsi, berlini iskolákban, vagy azok követőinél szerezték szakképzettségüket, s ha a népitánc felé fordulnak, azt meggyőződésük ellenére teszik, s rosszul fogják fel. Aki használható, azt bekapcsoltuk a munkába. Aki elismeri és szereti a Szovjetúnió kultúráját. Aki ezen az úton halad, és nem döbben meg attól, hogy nálunk proletárdiktatúra van, hanem annak szellemében él, cselekszik és alkot.
{...}
Családi klikk politika.
Mint mindennek a gyökerére, arra térnék rá, hogy a vezető pozíciókban a Szentpál iskola volt növendékei és rokonai vannak.
Először szükségesnek tartok néhány helytelen adatot kiemelni.
Dr. Duka Antalné sohasem volt Szentpál Olga tanítványa. Ugyancsak Pikler Ferencné sem. Albert Éva semmilyen funkcióban nincs, egy koreográfiát tanított be a Royal Revűben.
A nevek részletezése:
Ortutay Gyuláné valóban Szentpál Olga tanítványa volt, de nem hiszem, hogy ezért lett az MNDSZ titkárságának a tagja, ahonnan a Párt a Minisztériumba átemelte. És ha ezért, becsület és elismerés Szentpál Olgának, aki ilyen kádereket nevelt ki.
Géczy Éva: Az operaházi balettkar tagja, nem mozgásművész. Igen fejlődőképes balettáncosnő és pedagógus. Jó balettképzettsége van, és a Testnevelési Főiskolán igen megfelelő. Melyik szakosztályi tag ért ennyire a baletthoz?
Békésné Roboz Ágnes: egyik legtehetségesebb fiatal koreográfusunk, politikailag igen megfelelő. Elvetette és utálja a mozgásművészetet.
Lőrincz György: /Nem a Fővárosi Operettben van, hanem a Színművészeti Főiskolán./ Egyik legkiválóbb, balettban jártas, politikailag megbízható szakemberünk. Még egy ilyen típusú, ilyen tehetséges, széles látókörű szakemberünk nincs Magyarországon.
Ligeti Mária: Komoly munkát végzett a debreceni színházba. Olyannyira, hogy a táncszakosztályon kívül a Színészszakszervezet 5 hónapos párt iskolára javasolta. Ezt a helyet egyébként bárki más elfoglalhatta volna. A pécsi színház koreográfusi helyét is felajánlottuk több szakosztályi tagnak, azonban nem fogadták el, mondván, hogy nem akarják magukat vidéken elásni.
Dankó Erna: úgy is, mint pozíció: a Szövetség gépírónője és adminisztrátora. Ugyancsak nyitva áll ez az út bármely tagja előtt a szakosztálynak, aki megtanul gép- és gyorsírni.
Magyariné: a tánctár rendezője. Becsülettel és tehetséggel végzi ezt a munkát.
A Szövetségben kezdetben több szakosztályi tag dolgozott, /Gordon Mária, Székely Panni, Mádai Zsuzsa/, azonban magatartásuk egyrészt destruktív és demoralizáló volt, másrészt a szövetség belső, bizalmas ügyeit kifelé vitték.
A Szentpál család rokonainál felemlítik elsőnek Szentpál Olgát. Valóban ő volt az első a mozgásművészek közül, akik hátat fordítottak ennek az iránynak. Megtagadta eddigi munkásságát, felszámolta magániskoláját és új úton kezdett járni. Egyik legkiválóbb népi táncszakemberünk. A néptáncgyűjtés terén végzett tudományos munkája döntően fontos az egész táncmozgalom számára, és mostani kísérletei, amelyet a Szovjetunió tapasztalatai alapján végez, erősen hozzá fognak járulni művészetünk továbbfejlesztéséhez. / Kis korrigálás itt is, u.i. csak a Színművészeti Főiskolán tanít. Sem a Táncszövetségben, sem a táncművészeti iskolában nincs.
Szentpál Mária ugyancsak komoly szakember. Akkor kezdett néptáncgyűjtéssel foglalkozni, amikor az még nem volt "jó üzlet", s mikor bárki bekapcsolódhatott volna. De úttörő, bizonytalan munkában, mikor még léteznek a magániskolák, részt venni ki akart?
Megemlíti a feljegyzés, mint "pozíciót", Merényi Leát a Honvédegyüttesben, úgy állítva be ezt a dolgot, mintha pusztán Szentpál tanítványokból állna a Honvédegyüttes. Miért nem említik meg azt a 30 munkásfiatalt, akik szintén ebben a "pozícióban" vannak, pedig Szentpál Olga sem a rokonuk, sem nem ismerősük?
És ha Merényi Zsuzsát említik fel, aki szintén "Szentpál rokon lévén került ki a Szovjetunióba", ezt minősíthetetlen dolognak tartom. Vajjon Pártunk káderosztálya, az Ösztöndíjtanács, vak volt és nem látta, hogy itt a "Szentpál klikk" erősítéséről van szó? Ezeket a kádereket a párt, a Minisztérium személyzeti osztálya felülvizsgálta. Tud vajjon a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztálya még egy olyan kádert felmutatni, mint Merényi Zsuzsát, Ortutay Gyulánét, Lőrinc Györgyöt, vagy akár Szentpál Olgát? Tud vajjon még egy olyan szakembert felmutatni a Pedagógus Szakszervezet, mint a "nem szakember"—nek címzett Rádai Miklós, Bencsik Sándor, Szabó Iván, vagy Vitányi Iván? / Hozzátéve még azt, hogy a "nem diplomás szakemberek", akik "pozícióban" vannak, és nem Szentpál Olga rokonai, azok száma sokkal nagyobb. Erre felvilágosítást a minisztérium személyzeti osztálya adhat./
Amennyiben ilyen kádereket képes adni, akik politikailag és szakmailag megfelelőek, a legnagyobb örömmel tehermentesítjük a fentebb említett kádereket és megfelelő funkciót biztosítanánk a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztálya tagjainak, és bíznánk abban, hogy " funkciójukból" nem fognak " pozíciót" csinálni.
Mindenekelőtt viszonyt szükséges egy alapos kádervizsgálat a Pedagógus Táncszakosztály tagjai között, és szükséges felvilágosítani a beadott jelentés különben igen kiváló elvtársát, hogy nézze meg, kiket vádol, és kiknek a bíztatására, nehogy véletlenül az ellenséget támogassa egy hamis beállítás alapján, nehogy a burzsoá ideológia és burzsoá szellem védője és leplezője legyen.
Azt hiszem, a fentebb felsorolt adatokból kitűnik, hogy a Táncszövetség mindent megtette a Pedagógus Szakszervezet kádereinek további képzésére, átnevelésére, és a "Szentpál klikkről" szóló dajkamese csak a Pedagógus Szakszervezet vezető elvtársai, Béki elvtárs éberségének elaltatására jó." 12
Ez a levelezés ismétlődik az 1950 nyarán rendezett kiértékelő értekezletig.

A "BETILTÁS"
Mindig betiltást emlegetünk, valójában semmilyen törvény vagy rendelkezés nem mondja ki ezt. Egyszerűen, csak erkölcsileg lehetetlenítették el a műfajt, nem volt illendő ezzel foglalkozni. A "kötelező kritika — önkritika", a szégyen-tábla, stb., a kor "divatjelenségei" voltak. Ezekből is kaphatunk ízelítőt.
"Népművelési Minisztérium
Budapest, v. Báthory utca 10.
Tárgy: Meghívó a mozgásművészetet kiértékelő értelezletre.
Hiv.szám:
Előadó: Losonczi Ágnes
1855/6-4/1950.- III.szám.
A Népművelési Minisztérium Művészeti Főosztálya napirendre tűzte a mozgásművészet kiértékelését.
Kérjük ezért, hogy f.hó 30-án de. 11 órakor a Népművelési Minisztériumban, Csillag elvtárs szobájában /V. Kálmán u 7. VI. emelet, 606-os szoba/ jelenjen meg.
Napirendi pont: 1/ A mozgásművészet történeti kiértékelése.
2/ Mozgásművészet a felszabadulás után{...}."
És egy újabb meghívó:
"{...} A Népművelési Minisztérium Művészeti Főosztálya által napirendre tűzött mozgásművészetet kiértékelő megbeszélés június hó 30-a helyett július hó 4-én, kedden de. 11 órakor lesz Csillag elvtárs szobájában /VI.emelet, 606-os szoba./
Kérjük, hogy e megbeszélésen okvetlenül jelenjen meg.
Budapest, 1950. június 30.
/Ortutay Zsuzsa/főelőadó {...}"
"Jegyzőkönyv
felvétetett 1950. évi július hó 7-én a Népművelési minisztérium Művészeti Főosztályán a mozgásművészet értékelése tárgyában megtartott értekezleten.
Jelen vannak: Losonczy Géza államtitkár elvtárs, Csillag Miklós főosztályvezető elvtárs, Kertész, Hajdú elvtársak a Szaktanács kultúrosztályának képviseletében, Béki Ernő, Fái Péterné, Hermann Edit elvtársak a Ped. Szakszervezet képviseletében, Poór Anna, Vitányi Iván, Szentpál Olga, Lőrincz György elvtársak a Táncszövetség képviseletében, Tóth Károlyné, Gombos Erzsébet a Népműv. Min. Személyzeti Osztályának képviseletében, Ortutay Zsuzsa, Losonczi Ágnes, Varjasi Rezső, Duka Antalné a minisztérium táncosztályának vezető előadói.
{...} A Minisztérium készített egy dolgozatot a mozgásművészettel kapcsolatban, amely annak értékelésével foglalkozik{...}.
Fáiné: {...} azt leszögezték, hogy a Ped. Szakszervezet a mozdulatművészetet reakciósnak tartja. A mozgásművészetnek tudományos alapon való értékelése azonban meghaladja területüket.
Hajdú elvtárs /Szaktanács/ szerint lét részre kell választani a tárgyalandó anyagot. A kérdés úgy indult el, hogy a ped. Szakszervezet kritikát gyakorolt a Táncszövetség felett. A másik szempont pedig az, hogy a mozgásművészetet kell megvizsgálni. Ez szakmai kérdés, amely nem tartozhat egy ilyen széleskörű értekezlet elé {...}
Lőrincz György három kérdéshez szól hozzá: a mozgásművészetről általában, a mozgásművészet a Szakszervezeten belül és harmadszor, a Táncszövetség feladata.
A dolgozat történelmi kiértékelésével nem ért teljesen egyet, illetve azt ki akarja egészíteni. A mozgásművészet a táncművészetben olyan irányzat, mint a festészetben a kubizmus, expresszionizmus. Ezeknek legdöntőbb vonása, hogy eltávolodnak az élettől, az embertől, a társadalomtól és az élettől távoli, a miszticizmus világába tornázták el magukat. Ez irányzatok követői között voltak tehetséges művészek: Picasso, akinek tehetségét nem vonja kétségbe senki. Ugyanígy a táncművészet terén is ebben az irányban haladók között voltak rendkívüli tehetségek. Ezekre a tehetséges művészekre azonban a rothadó kapitalizmus polgári osztálya nyomta rá a bélyegét. Annak a behatása, nyomása alatt működtek. Ezért ferdült el művészetük tehetségük ellenére. A felszabaduláskor a tehetséges mozgásművészek felszabadultak művészileg is. Felszabadultak az alól a nyomás alól, amelyet a polgári osztály gyakorolt rájuk művészi téren, hogy a valódi művészet szolgálatába állhassanak. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, nem arra volt szükség, hogy mozgásművészeti képzettségekkel álljanak az új irányzat szolgálatába, hanem teljesen felhagyva mindazzal, amit eddig csináltak, kizárólag tehetségüket, tehát nem szakmai képzettségüket állítsák az új irányzat szolgálatába, amelynek szellemét, tartalmát most kellett megtalálnunk{...}
{...}A második kérdés: a Pedagógus Szakszervezetbe tömörült mozgásművészekről. Feltételezhető, hogy van köztük nagyon sok tehetséges. A felszólaló Lőrincz elvtárs meggyőződése, hogy ezek ma már nem is akarnak mozgásművészettel foglalkozni. De akkor viszont feltétlenül be kell dolgozzák magukat vagy a népitánc, vagy a balett formájába. Pedagógus vonalon sok tantárgy van, amely várja, hogy az emberek specializálják magukat benne. /történelmi társastánc stb./ Szakképzés tavaly óta folyik két iskolában. A Táncművészeti Iskolában és a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahová fiatal kádereket vettünk fel. Más szakképzés azelőtt nem volt és jelen pillanatban sincs. Tehát azoknak a szakembereknek, akik tehetségesek, egy bizonyos fokig öntevékenyen kell azon a területen, ahol dolgozni akarnak, megszerezniök az anyagot és tudásra szert tenni. Azok a tanárok, akik ma tanítanak, hasonló öntevékeny módon tettek szert tudásra, filmekből, könyvekből, az itt járt szovjet pedagógusoktól. A Pedagógus Szakszervezet kádereinek tehát teljes ambíciójukkal ilyen módon kell önmagukat szakképzetté nevelniök. Azok a tehetségtelenek pedig, akik valószínűleg meghúzódnak a szakszervezet táncosztályában — ha eddig öntudat hiányában nem vették észre, hogy ide nem valók —ma már be kell lássák, más területen keressenek maguknak munkaalkalmat.
A harmadik kérdés: a táncszövetség feladata. A Táncszövetség tulajdonképpen nem szakképző intézmény. A Táncszövetség a népi mozgalom szervezője és irányítója{...}
Szentpál Olga: Felszólalását azzal kezdi, hogy a dolgozattal egyetért. A dolgozat Szentpál elvtársnő felé is kritikával fordul. Ő ehhez szeretne néhány szóban hozzászólni és vázolni a felszabadulás után végzett munkájukat és feladatukat.
A felszabadulás után tánckultúrában is lényeges változás állott be. Döntő feladatok elé állította a változás az érdekelteket, és ehhez hiányzott a kellő felkészültség, így nem volt könnyű a feladatokat megoldani. Sok volt a keresés, a hiba. Sok munkába került, amíg eljutottunk a hibák kijavításához. Ennek feltétele volt a Marxista- Leninista ideológia és annak alkalmazása. Döntő jelentőséggel bírt munkánkban a szovjet táncművészet. Ők jelölték meg az utat.
Közvetlenül a felszabadulás után felismertük, hogy tánckultúránk Alapja a népitánc. Ezért fordultunk minden erőnkkel a népitánc felé. Tudtuk, feladatunk a kiveszőben lévő népitánc gyűjtése. Megindítottuk a gyűjtést. Felismertük, hogy az anyag feldolgozása és átadása igen hosszú munkát és sok időt vesz igénybe. Tehát mozgósítani kellett mindenkit, aki eddig is érdekelve volt a táncművészetben. Munkánkban kölcsönösen tanultunk egymástól, tanítottuk egymást. A magyar népitánc mellett gyűjtöttünk szovjet népitáncokat, demokratikus népitáncot. Az anyagot leadtuk a táncszövetségnek. Akármilyen erősen dolgoztunk, az igényeket nem tudjuk kielégíteni. Akkor már a minőségi javításra is sor került. Ott volt a káderképzés feladata mozgalmi és hivatásos vonalon. Önkritikát kell gyakorolnom — mondotta Szentpál elvtársnő —mert sem kifelé, sem befelé nem tulajdonítottam ennek a kérdésnek fontosságot. Azzal a ténnyel, hogy a mozgásművészeti nevet évtizedekkel ezelőtt levetettem, nem számoltam fel magamban a mozgásművészt. Azt hittem szükség van a népitánc és balett mellett a mozgásművészetre is. Ennek oka ideológiai képzetlenségem volt. Tisztán és világosan azóta látok, amióta módomban volt közvetlenül látni a szovjet balettművészetet. A szovjet táncművészet bemutatta, hogy a balett és a néptánc az egyetlen eszköz a táncművészetben. Tudom, hogy a táncművészetben sincs békés átmenet. Nem engedhetjük a reakció beszivárgását a legkisebb résen sem keresztül, és tudatosítani kell a népi hagyományt.
Állásfoglalásunk egyértelműen az, hogy a népi hagyományokba kell szocialista táncművészetünknek a szovjet kultúra példája nyomán építenie. Főfeladatunkat a jelenben abban látom, hogy tanuljunk és tanulva tanítsunk. Tanuljuk meg a balettet és a népitáncokat. Önkritikával kiki azt a helyet válassza ki magának, ahol a legnagyobb szükség van reá.
A népitánc területén igen nagy feladatok várnak reánk. A gyűjtéseket fokozottan kell továbbfolytatnunk. És ez a munka nem lehet felületes. Nagyon sok tanulnivalónk és munkánk van- ahogy Lőrincz elvtárs mondotta. Megemlítem még azt a sok és alapvető elméleti munkát- folytatta Szentpál elvtársnő-, ami reánk vár. Az alapelvek lerögzítése az egyik főteendő, azonkívül az a sok öntevékeny apró munka, amelyre tánckultúránknak szüksége van, és amely munkába szólítja azokat, akik haladni tudnak és akarnak {...}
Piklerné elvtársnő: {...}
A pedagógus szakszervezettel nem lehet vitázni. Mindenkit globálisan védelmébe vett, nem választotta el a jót a rossztól. Bennünk volt a hiba, hogy nem vittük a vitát élesebben {...}
Csillag elvtárs szót kért és megjegyzi, hogy a dolgozat anyaga felveti a mozgásművészet problémáját. Ellenséges irányzat-e a mozgásművészet e? És ha az, hogyan viszonyulnak hozzá a Szakszervezetbe tömörült táncosok?
Vitányi Iván: {...} Az értekezlet legdöntőbb eredményének azt tartom, hogy a mozgásművészettel kapcsolatban valamennyien elfogadták annak megállapítását, hogy a mozgásművészet valóban burzsoá irányzat, polgári irányzat, amelyre ma nálunk semmi szükség.
Ha nem is a legfontosabb kérdés mozgalmunkban a mozgásművészet kérdése, de nem elenyésző. A mozgásművészet veszélye abban rejlik, hogy vezető káderek között vannak mozgásművészek, akik még nem ismerték fel annak jelentőségét. Mindez azt jelenti, hogy a mozgásművészet fontos probléma és azzal foglalkoznunk kell. Le kell szögeznünk álláspontunkat{...}.
Fáiné: Tökéletesen egyetértek. A mozdulatművészetet reakciósnak tartom.- A Szakszervezetbe tömörült mozdulatművészek között ez tisztázódott. Nehéz lett volna megoldani, ha a minisztérium irányt nem mutat {...}
Ortutay Zsuzsa: elhangzott, hogy az értekezlet összetételében nem alkalmas arra, hogy a mozgásművészet elvi kérdéseit kivizsgálja. Az elvtársak tudták, amikor idejöttek, hogy erről lesz szó, hiszen megadott anyag alapján hívtuk ide őket. Mégis az elvtársak egy része igyekezett eltérni ettől a kérdéstől. Sajnos nem deríthető ki, hogy a Szakszervezet tagjai valóban egyetértenek- e a dolgozattal vagy csak hangoztatják. Az az érzésem, hogy nem néztek szembe a kérdésekkel {...}
{...} Azt hiszem a kommunista kritika módszere szemtől szembe bírálni. Ezért nem helyes kitérni az ilyen értekezlet elől, ahol szemtől-szembe kell bírálatot folytatni {...}
{...} Szentpál Olga elvtársnő felszólalását elfogadom minden szempontból. Egyben szeretném kiegészíteni. Az, hogy a mozgásművészek be tudnak-e kapcsolódni, elsősorban politikai kérdés. Ez a döntő kérdés. És mi úgy látjuk, hogy a Szakszervezet táncszakosztálya nem adott lehetőséget arra, hogy az ott tömörülő káderek be tudjanak kapcsolódni. Ezért javasoljuk, hogy vitassuk meg ezt a kérdést. Nem azért, hogy egymás hibáit megvitassuk, hanem a jövőre vonatkozóan megtaláljuk a megoldást.
Aki alkalmas, az kapcsolódjék munkánkba, aki pedig arra nem alkalmas válasszon más munkát. Az elvtársak ezt a kérdést nem világították meg részletesen {...}
Csillag elvtárs: a vitából nyilvánvalóan megállapítható, hogy az értekezlet résztvevői egyetértenek abban, hogy a mozgásművészet ellenséges, a burzsoá ideológiából táplálkozó irányzat, amely ellen küzdeni kell. Hozzá kell tennem még azt, hogy a jobboldali szociáldemokraták nem véletlenül igyekeztek a kulturális tömegmozgalomban azt az irányt érvényre juttatni. A dolgozat hiányosságának tartom azt, hogy a kérdést erről az oldalról nem vetette fel és nem vizsgálta meg alaposabban.
Nem sikerült megfelelő határozottsággal tisztáznunk azt, hogy a Pedagógus Szakszervezet táncszakosztályának vezetői hogyan viszonyulnak ma a mozgásművészethez. A Táncszövetség részéről történt hozzászólások arra mutattak rá, hogy azoknál a népitánc csoportoknál, ahol Pedagógus szakszervezetbeli oktató vezeti a munkát, mindenütt jelentkezik a mozgásművészet hatása is, ugyanakkor a Szakszervezet táncszakosztályának ittlevő képviselői azt hangoztatják, hogy a Szakszervezet Tagjai a mozgásművészettel, mint művészeti iránnyal, szakítottak. Itt tehát ellentmondás mutatkozik, amit tisztázni kell {...}
{...} A Táncszövetség részéről hangzott el önkritika, azonban ennek az önkritikának az a legnagyobb hiányossága — véleményem szerint -, hogy nem mutatott rá arra, mennyire felelős a Táncszövetség vezetősége a Pedagógus Szakszervezetben lévő táncosok elszigetelt helyzetéért. Véleményem szerint a táncszövetségnek nagyon gondot kellett volna fordítania arra, hogy a Pedagógus Szakszervezet táncosainak ezt a "különbségét" megszüntesse, a Szakszervezetbe tömörült mozgásművészeket szétválassza, s őket a maga munkájába bekapcsolja, és nem mintegy arra kényszeríteni őket, hogy a népitánc mozgalomtól nagymértékben elszakadjanak, és saját magukban próbáljanak a mozdulatművészet káros maradványaitól megszabadulni {...}
{...} Javaslom, hogy a Pedagógus Szakszervezet vezetősége vizsgálja meg a táncszakosztály működését, adjon a szakosztály tagjainak munkájáról megfelelő értékelést. Ugyanakkor a Szövetség dolgozza ki munkatervét arra vonatkozólag, hogy milyen módon és milyen ütemben gondoskodik a volt mozgásművészek szakmai-ideológiai képzéséről. Mindkét dolgozatnak egyik legfőbb szempontja az, hogy a személyi problémákat mellőzve, elvi alapon nyúljon a kérdéshez és találja meg a megfelelő megoldást. A két dolgozat elkészítésének határidejét 1 hónapban javaslom megállapítani {...}"

A fent említett dolgozat — miután megállapítja a külföldi iskolák hiányosságait — az alábbiakat írja a mozdulatművészet magyar képviselőiről:
"A magyar mozgásművészetre tartalmilag ugyanaz áll, mint amit egyetemes viszonylatba elmondottunk. A magyar mozgásművészet a két világháború között fejlődött ki. 1920 előttre csak a három legjelentősebb irány, a Dienes, Madzsar és Szentpál iskola gyökerei nyúlnak, azonban ezek az iskolák is a 20-as években fejlődtek ki teljesen.
A 20-30-as években egyre több mozgásművész iskola alakult. Ezeknek az Iskoláknak csak egy része foglalkozott művészi tánccal, másik része gyógytornával, fogyasztó tornával. /Amint egy cikk mondja, a cél a női test elzsírosodásának megakadályozása, a testsúlynivellálása és a test propozícionalitásának megőrzése/.
A művészi irányban dolgozók között is különféle elemek voltak, akik különböztek tudásban, tehetségben, sokszor lényeges ideológiai és művészi kérdésekben.
Így pl. Turnay Alíz a Katholikus Lányok Országos Szövetségének mozdulatművészeti csoportját vezette, amely csoport Anna főhercegasszony fővédnöksége, ifj. "br. Flassits Gyula" és Vojnovits Géza védnöksége alatt működött. Ez a csoport jobbára vallásos tárgyú pantomimeket mutatott be, vagy pedig absztrakt műveket. 1937. V. 30-án rendezett bemutatójuk egyik számának tartalma a kiadott műsor szerint: " I. A maga mozdulatlanságában vergődő lélek vizionálása, önmagunk alkotta fantázia- lény küzdelme az én-nel. II. az érzések kacagó, síró, álmodó karneválja sokrétű fantázia-lényünkkel. III. Önmagunk halotti tora. Az érzések vigyorgó maszkjának örök temetése. IV. A kizsákmányolt Én fölött kapzsin harcoló érzés keselyű elüzhetetlen tobzódása." / Chopin E. szonátájára!/
Dr. Kisfaludyné Békési Mária a Gyöngyösbokréta alapján "faji, nemzeti mozgásművészet"-et akart teremteni.
Dienes Valéria vallásos, katolikus törekvéseket szolgált. Csoportja szerette a misztikus, mitológiai témákat. Ilyen misztikus felépítettségű mozgásművészeti rendszere is, melyet Duncan rendszere nyomán szerkesztett, " filozófiai " alapon. /Dienes Valéria filozófiai téren is működött, mint Bergson fordító./ Rendszerét saját maga a következőképpen jellemzi: "A rendszer lényege a profil-princípiumból folyó elmozdulás- törvények átvitele az en-face és kevert típusú mozdulatokra, s így a profiltörvény általánosítása alapján minden lehetséges mozdulat felölelése a profilrendszer, en-face rendszer és kevert rendszer hármas egységében. E rendszer komponensek törvényszerűségének megállapítására az emberi testnek, mint munkagépnek, tengely és csuklórendszernek szolgáltató képességei az irányadók" —Ehhez tömény idealista zavarhoz nem kell kommentár. Dienes maga együttműködött a két világháború között az arisztokráciával, s növendékei közt is több arisztokrata volt.
Más irányban dolgozott Madzsar Alíz. Ő maga Jászi Oszkár testvére és célkitűzése a baloldali táncművészet volt, sőt elsősorban férjén keresztül közvetlenül a párt felé fordult és művészetével a munkássága felé törekedett. Csoportjában több kommunista volt. Művészi munkája azonban, melyet Palasovszky Ödönnel együtt végzett, megmaradt a formalizmus talaján. Munkájukat a Színészeti Lexikon a következőkben foglalja össze: "Csoportja kezdeményezte a már közismert munka és géptáncokat, újszerű árnyjátékokat, kéz-kompoziciókat és mozgásdrámát. Madzsarné rendszere a test és lélek kölcsönösségéből indul ki és pszichofizikai alapon nyugszik. Tanulmányozza az extatikus primitív mozgásokat, de egyszersmind a mai gépkultúrából fakadó szintetikus tömegmozgásokat. A modern magyar mozgásdráma útját egyengeti."
Nézzünk meg közelebbről egy ilyen "mozgásdrámát". Címe: "Blincsek". Jelenetei: "I. Önmagunk börtönében. II. Bálvány. III. A falak. IV. Egymás rabjai. V. A gép hatalmában. /Az örök mechanizmus, akik mind jobban géppé válnak./ VI. Bilincsek. VII. Emberi kapcsolatok."
Nyilvánvaló, hogy Madzsar Alíz munkássága sem volt forradalmi, hanem baloldali frázisai ellenére is burzsoá-formalista. A munkássághoz a "mai gépkultúrából fakadó szintetikus tömegmozgáson" és misztikus mozgásdrámákon keresztül törekedett, amelynek helyét a Turnay-Dienes féle vallásos mozgásdráma mellett kell kijelölnünk. Madzsarné művészete idegen a munkásosztálytól.
Nem választhatjuk külön a többi mozgásművésztől Szentpál Olgát és iskoláját sem. Szentpál Olga kétségtelenül a mozgásművészek leghaladóbb szárnyát képviselte, de haladó törekvései mellett is voltak kísérletei az absztrakt, "tiszta mozgásművészet " felé. /Összeforrt lelkek, Kiűzetés a paradicsomból stb./ Csoportja absztrakt számainak egyik jellemző példája a "Kinefónia", mely Dohnányiné Galfrén Elza szövegére készült. A kiadott műsor a következőképpen ismerteti ezt a művet: "Kezdetben a mozgás és a hangegyenletesen hullámzik a térben. Majd a tömegből kiemelkedik a Ritmus és az izomerő, tudata megalkotja az első táncot. A kifejezés — még leláncoltan — életre ébred. A ritmus feléje tör, a tömeg gátolja, s e küzdelemből alakul a fegyvertánc. A ritmus felszabadítja a kifejezést, kettejük egyesülését betetőzi az örömtánc. A tömeg szépségvonalakká formálódik. Harmónia lebeg a térben. Kifejezésre és harmónia elragadtatásban találkoznak. Háttérbe szorítják és leláncolják a ritmust " stb, stb.
Ezek mellett az absztrakt, dekadens kísérletek mellett Szentpál Olga egyes kérdésekben szembefordult a mozgásművészet korlátaival. Felismerte a balettechnika szükségességét, s ennek írásban is hangot adott. /már 1935-ben/, ugyanakkor törekedett a néptánc felé /a 30-as évek végének kompozíciói, " Mária lányok" stb./, s e célból együtt működött a néptáncmozgalom képviselőivel /Szabó Iván, Pártos Géza, Pásztor János/. A mozgásművész elnevezést, melyet pedig férje, Rabinovszky Máriusz használt először, a leghamarabb hagyta el, sőt gúnyolta is a mozgásművészet hibáit, ennek folytán szembekerült a többi mozgásművésszel.
Szentpál Olga iskoláját tehát mint olyat kell jellemeznünk, amelyben a mozgásművészet negatívumai pozitív elemekkel keverednek. A pozitívumok azonban nem tudtak döntő győzelmet aratni, mert megmaradt a mozgásművészet talaján, s annak "forradalmiságában" még a felszabadulás után is sokáig hitt. A balettechnika fontosságának felismerése sem vezetett a mozgásművészettel való szembefordulásra és a balett pozitív elismerésére. Népitáncon alapuló táncjátékaiban a népitánc csak eszköz maradt speciális jellegű mozgásművész kompozíciók létrehozására, amelyben a misztika, a pesszimizmus, szimbolizmus, kifejezésében pedig expresszionizmus érvényesült.
A pozitív és negatív törekvések harca a Szentpál iskolán belül csak a felszabadulás után vezethetett döntőeredményre — a haladás javára{...}.
{...} Közös a mozgásművészek érdeklődése a misztika irányában, s ebből a szempontból nem jelent döntőkülönbséget, hogy azt a freudizmus, a bergsoni filozófiában, a spiritizmusban vagy a szabadkőművességben találták meg.
Ha a mozgásművészet kérdést tárgyaljuk, akkor figyelmünket döntő módon nem arra kell összpontosítanunk, ami ezeket az irányzatokat szétválasztja, hanem ami azokat összeköti, s ez polgári osztályalapjuk{...}.
{...} A mozgásművészet egészéről alkotott kritika természetesen személyileg is kritikája az egyes mozgásművészek működésének. Nem akarja azonban ledorongolni az egyes személyeket. Azok a táncművészek akik a felszabadulás előtt a haladás útját keresték, nehéz helyzetben voltak. El kellett fordulniuk a formalista balettől, de nem állt előttük a szovjet balett példája.
A néptánchoz való fordulásukat gátolta a néptáncot kihasználó Gyöngyös- bokréta és a népi mozgalom romantikus jellege. A munkásosztály öntevékeny kultúrmozgalma még nem bontakozhatott ki. A Horthy Magyarország kultúrpolitikája éberen vigyázott minden haladó törekvésre, s annak működését megnehezítette.
Ilyen körülmények között nem szabad követ vetnünk azokra, akik nem találták meg a helyes utat. Az útkeresést magát és az ennek folytán kialakult részleges pozitívumokat azonban nem szabad jelentőségükön felül értékelni,, mert azok mit sem változtatnak az alapvető tényen, hogy a mozgásművészek helytelen — és pedig természetesen politikailag és művészileg egyaránt gyökeresen helytelen — irányba keresték az utat. Megmaradtak a polgári dekadencia talaján. Útkeresésük csak a polgár keresgélése volt, aki a rossz kapitalizmus helyett jó kapitalizmust akart magának.
A felszabadulás után fejlődésnek indult tánckultúránk pozitív vonásai, amelyek az új kultúrát képviselik, nem a mozgásművészet talaján fakadtak. A mozgásművészet nem jelent, nem jelenthet értéket számunkra a szocialista kultúra építésében, egészében el kell vetnünk ezt az irányt és maradványait. Értéket jelenthetnek számunkra egyes mozgásművészeten nevelkedett káderek, akik következetes önkritikával szembefordulnak a mozgásművészet által képviselt burzsoá formalizmussal{...}.
{...} A mozgásművészet, bár jelentősége, hatása igen súlyos, mégis, főleg budapesti probléma volt, a mozgásművészetet gyakorló káderek száma pedig elenyésző s népitáncmozgalom tömegeihez képest. Csak most, amikor már elmondhatjuk azt, hogy lényegében felszámoltuk a népi romantikát, megvívtuk kezdeti harcainkat, tánckultúránk már nem elszigetelt kis csoport sajátja, hanem dolgozó népünk birtokában van, a tömegek formálják és alakítják, és amikor már legjobb úton van a felé, hogy tartalmában szocialista formájában nemzeti táncművészetté váljon, most tűzhetjük csak napirendre a mozdulatművészet kérdését is{...}.
{...}feladatunk, hogy következetes felvilágosító munkával és ellenőrzéssel a mozgásművészet hatását népitánc mozgalmunkban és határozott elvi harcot folytassunk mindazok ellen, akik a mozgásművészetet továbbra is védeni vagy terjeszteni akarják. Ez az elvi harc viszont alkalmat fog arra adni, hogy a volt mozgásművész oktatókat fokozottabban állíthassuk a szocialista tánckultúra építésének szolgálatába.
Budapest, 1950. június 30."
A "bélyeg" megszületett és — bár egyes művészekre e dokumentum tanulsága szerint nem kívánták alkalmazni, mégis — rendszeresen használták.

A "TILALOM KORA"
Kezdjünk egy cikk részleteivel a "Táncművészetből":
"{...} A mozgásművészet irányában való helyes állásfoglalás kialakítása éppen ezért fontos feladata mindazoknak, akik táncművészetünk területén dolgoznak. Ez volt a célja a Művészeti Szövetségek Házában ez év június 18-án rendezett ankétnak. Ez az ankét tulajdonképpen lezárta és összegezte a mozgásművészet kérdéséről eddig szűk körben lefolyt viták eredményeit, feladata az volt, hogy a vitának nyilvánosságot teremtsen, az eredményeket a szakemberek elé vigye és elősegítse a közös állásfoglalás kialakítását{...} {...} az ankét közös állásfoglalással zárult. Valamennyi résztvevő megegyezett Szentpál Olgának a mozgásművészetről adott értékelésében, amely szerint a mozgásművészet az imperializmus egyik jellemző irányzata, a rothadó kapitalizmus egyik művészeti bomlásterméke, amely a szocialista művészettől alapjában idegen. A mozgásművészek elvetették a haladó hagyományokat (mind a klasszikus balettet, mind a népitáncot), mindenáron új, mindenáron >>modern<< táncművészetet akartak teremteni, s ezt misztikával, pesszimizmussal, az elvolt érzelmek individualizmustól áthatott ábrázolásával akarták elérni. A mozgásművészet káros hatása a felszabadulás után főleg a hagyományellenességben, konkrétan a klasszikus balett és a népitánc lebecsülésében mutatkozott meg. Jelentős része volt a mozgásművészet hatásának abban,. Hogy 1948. és 1950. között néptánccsoportjaink tekintélyes része nem fordított elegendő gondot népi tánchagyományaink megismerésére és elsajátítására, hanem mindenáron valami merőben >>új << táncművészetet akartak kialakítani{...}
{...} Különösen örvendetes az a tény, hogy az ankét a kritika és önkritika jegyében zajlott le{...} Szentpál Olga önkritikáját kell említenünk, aki amellett, hogy a mozgásművészetnek saját munkájában megnyilvánuló művészi hatását elemezte, rámutatott arra is, hogy ő és tanítványai a kérdést nem ismerték fel valódi nagyságában, nem tudtak következetes elvi alapon szembefordulni a mozgásművészettel, saját régebbi munkájuk tapasztalatainak túlzott jelentőséget tulajdonítottak, s bizalmatlanok voltak azok iránt, akik e tapasztalatokkal nem rendelkeztek. Mindezek együttvéve elősegítették azt, hogy — amint mondotta — >> a régi ellentétek, ahelyett, hogy a haladást szolgáló közös munkában elsimultak volna, károsan kiéleződtek<<{...}
{...}A mozgásművészet kérdését nem szabad lebecsülnünk, de nem szabad túlbecsülni sem{...}
{...}A mozgásművészet általános értékelése főleg az 1948-50. évig tartó időszak problémája volt, újabb vitáknak, újabb problémák megoldásának kell következnie{...}
{...}És mi más a mozgásművészet, mint burzsoá formalizmusnak egyik legnyilvánvalóbb, legkönnyebben felismerhető vállfaja. A mozgásművészet kérdésének általános felvetése és elítélése nem akadályozza meg azt, hogy a burzsoá formalizmus ne jelentkezzen újfent akkor, amikor a néptánchagyományok továbbfejlesztéséről, az új magyar balettművészet kialakításáról lesz szó, akár volt mozgásművészek végzik az alkotómunkát, akár mások. Az eddig főleg a mozgásművészet ellen folyt harcot ki kell szélesíteni a burzsoá formalizmus ellen vívott harccá, éppen azért, mert tánckultúránk továbbfejlődéséért harcolunk.
Végül, harmadszor arról akarunk szólni, hogy a burzsoá formalizmus ellen vívott harcunkban továbbra sem szabad elfeledkeznünk a mozgásművészetről. Meg kell vizsgálnunk, hogy mutatkozik még hatása a művészi, pedagógiai, tudományos munkában, állást kell foglalnunk a még működő mozgásművészeti magániskolák kérdésében stb. Vessük fel ezeket a formalizmus elleni harc perspektívájában. S e perspektívában ne feledkezzünk meg egészen a múlt és a közelmúlt problémáiról sem. Természetesen helytelen volna mindig rágódni, de helytelen volna teljesen elfeledkezni róla, mert a múlt tapasztalatait leszűrve, azokat általánosítva, sok hasznos útmutatást kapunk a jövőre vonatkozólag is. Amint mondtuk, a mozgásművészet tulajdonképpen a legkristálytisztább vállfaja a XX. századbeli burzsoá táncművészetnek, amelynek hívei elvetve a művészet klasszikus hagyományait, minden erejüket az >>új<< irány kialakítására fordították. A polgári dekadencia, a modernizmus, az urbanizmus megnyilvánulásai ezért a balettben és a néptáncban is hasonlatosak a mozgásművészet törekvéseihez, csak nem jelentkeznek olyan tisztán. Éppen ezért értékesek számunkra azok a tapasztalatok, amelyeket a mozgásművészet hatása ellen harcolva nyertünk, mert segítenek, hogy felismerjék a burzsoá művészet hatását, segítenek abban is, hogy megoldjuk az újabb felmerülő kérdéseket és tovább haladhassunk a szocialista magyar tánckultúra megteremtésének útján."13
Mint említettem, ebben a korszakban nem illett a mozdulatművészettel foglalkozni. A fentiek alapján ez érthető is.
A 60-as, 70-es évektől többen már mertek más hangon is írni a mozgásművészetről. Feltétlenül meg kell említeni L. Merényi Zsuzsa nevét, aki az elsők közt kezdte, hivatalosan felemelni a mozdulatművészet ügyét a szakmai fórumokon. Több tanulmányt is szentelt a mozgalomnak.
A dokumentumok hangvétele a kor szellemiségében, de egy lassú átmenetről tanúskodnak:
"{...} A felszabadulás után táncművészetünk dinamikus fejlődése a néptánc és a balettművészet irányába hatott. Az 1951-ben rendezet vita és állásfoglalás a mozgásművészetről a mozgalom hivatalosan is megerősített felszámolását jelentette. Azokat a mozgásművészeket, akiket az egyértelműen elítélő bírálat nem riasztott el szakmájuktól, némileg kárpótolhatta a tudat, hogy népművelői céljaikat a néptánc mozgalom váltja valóra, művészi ideáljaik beteljesülését pedig a magyar balettművészet újjászületésétől várhatják. Tudásukat teljes meggyőződéssel e két táncágazatnak szentelték. A "mozgásművészet" elkerült kortársainak és művelőinek rég múlt emlékei közé.
A magyar szakirodalom és sajtó kevés figyelmet szentelt a modern magyar tánctörekvéseknek. Az 1951-es állásfoglalás pedig, amely felületes ismeretek alapján polgári dekadensnek, dilettánsnak és politikailag károsnak minősítette az irányzatot, érthetően nem ösztökélte a szakírókat alaposabb tanulmányozásra. Így történhetett, hogy a mozgásművészet korszerűtlenné vált jelenségeivel együtt az értékesíthető eredmények zöme is elveszett {...}" 14
Persze ezek a tanulmányok nem szólnak /szólhattak még/ azokról, akiket nem "kárpótolt ez a tudat", és a szakmát kényszerültek elhagyni, vagy kiszorultak a hivatalos táncéletből, a sport vagy az egészségügy területére. A műfaj betiltásának legnagyobb károsultjai azok, a saját igazságuk szerint cselekvők, akik erkölcsi megbecsülés nélkül voltak kénytelenek leélni életüket, nyakukban a "mozdulatművész—mozgásművész" bélyeggel. A mozdulatművészet színpadi ága, ebben a korszakban elhalt, de "búvópatakként" a tanítások, a szellemiség fennmaradt. És elindult az ébredés. Az elsők közt, az idős Dienes Valéria ismét a nyilvánosság elé lép, az Orkesztika mozdulatrendszeréről, az iskola történetéről szóló írásai megjelentek a táncszakma kiadványaiban (a 60-as évek végétől).
A 70-es évek közepén, a vele készült Vitányi Iván féle televíziós interjú, egy újabb mozdulatművészeti mozgalom elindulásának kezdetét jelenti. /Újraéled a Dienes iskola Mirkovszky ága./

A TILALOM KORSZAKA UTÁN
A 90-es évek eleji változásokkor a "polgári dekadens" bélyeg, már értelmét vesztette, de a dilettánsnak bélyegzés még hosszú évekig megmaradt.
Mind a mai napig csak kevesen foglalkoztak szakmailag behatóbban a műfajjal.
Ebben az időszakban hullik szét, és alakul ujjá /több egyesületben/ az új demokratikus egyesületi szabályok szerint a Magyar táncművészek Szövetsége.
Elsőként a Dienes- vonal tér magához.
1991-ben megalakul az Orkesztika egyesület és a mai napig működő Orkesztika Alapítvány.
1992-ben, az Orkesztika Egyesület közgyűlésén, felmerült a mozdulatművészeti képzések újraindításának, és az egyesület újraélesztésének gondolata. Még az év végéig felállt egy szervező bizottság, akik megkeresték a még élőket, az újjáalakulás ügyében.
Munkájuk eredményeként 1993. május 15-én alakult újjá — betiltás előtti és új tagokból — a Magyar Mozdulatkultúra Egyesület /MMKE/, azzal a szándékkal, hogy összefogja és képviselje a mozdulatművészet progresszióval és tradícióval egyaránt jellemezhető képviselőt, és értékeit. Céljai többek közt, a mozdulatművészet műfajának rehabilitálása, elvett jogainak visszaszerzése, a műfaj létezésének elismertetése, a mozdulatművészet képzési rendszerének kidolgozása. Az egyesület létrehozásában az idős generáció, E. Kovács Éva, Kármán Györgyné /Vidor Judit/, P. Berczik Sára, Szöllősi Ágnes, Dienes Gedeon nagyon sokat tett.
1994-ben az Orkesztika egyesület feloszlatta magát és az MMKE- Orkesztika tagozataként, működik tovább.
A Magyar Mozdulatkultúra egyesület megalakulásától kezdve mozdulatművészeti, mozdulatoktatói és általános mozdulatkulturális képzéssel foglalkozott. 1993-94 között negyedévente bemutató kurzusok folytak. 1995-1997 között az egyesület kétéves /posztgraduálisnak tervezett/ továbbképző tanfolyamai folytak. Az első tanfolyamra 1995-ben jelentkezett 85 főből 60 nyert felvételt és 1997 tavaszán 28 mozdulatoktató végzett. A második 1997, őszén indult és 1999. júniusban tették le záróvizsgáikat. /E tanfolyam akkreditációját elutasították, mert nem tisztázott hogyan kapcsolódik előtanulmányokhoz./
1999, őszétől új féléves — éves tematikájú programok indultak a kor kívánta követelményeknek megfelelően. Ezek a tanfolyamok a mozdulatművészet műfaját ölelik fel, s mintegy előkészítői egy nagyobb szabású képző tanfolyamnak.
Az egyesület tananyaga olyan komplex ismeretanyagot nyújt, amely a mozdulatpedagógiai pályához nélkülözhetetlen lenne, és sajnos nem fér bele egyetlen meglevő szakmai keretbe sem. Ez a program a tradicionális magyar modern tánc, a mozdulatművészet hiteles tolmácsolója, mivel ez a szervezet az, mely folyamatosságot képez a múlt és jelen között, és egyedül itt sajátítható el a mozdulatművészet több irányzata. A tanfolyami oktatásban, az esztétikai elveken kívül érvényesülnek az egészségi szempontok is, a természetes mozgásra alapozva elkerülik a táncművészeti szakmának az egészség rovására menő technikai túlzásait. Mozdulatanyagában pedig felöleli a mai és egykor modern táncművészet különböző ágazatait.
Az egyesület újra alapításának az egyik oka volt, koordináló szerepe, melyet a szakmai minőség biztosítása érdekében végez.
És talán azért, mert — a múlt konfliktusait nem hordozó — új generáció igényli. A régi nagy cél, a szakmai együttgondolkodás, végre megvalósulhatna.
Sajnos mára (2005), a Mozdulatkultúra Egyesület megszűnt független jogi személyiségként létezni, pénz hiányában nem bírta minimalizált szervezetét fenntartani. Tagjai az Orkesztika Alapítvány kereteiben folytatják tevékenységüket. A művészi vonalon, sok apró kezdeményezés után, 2001-től a hivatalos táncéletben - a Táncművészek Szövetségében - a Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Még 1 Mozdulatszínház képviseli ezt a hányattatott sorsú műfajt.
Ma itt tartunk és az helyzet valahol hasonló, mint az 1920-as évek közepén. És progresszió kontra tradíció kérdésében meg mint az 1950-es években csak most fordítva.
Vajon sikerül —e újra hivatalosan, államilag elismerten intézményesülni?

(Köszönet a segítségért: Pálosi Istvánnak és Tariska Andreának).
És köszönöm mindazoknak az idős "szem és fül" tanuknak, akik hajlandóak voltak ezekről az eseményekről, saját életük kapcsán mesélni nekünk okulásul.

Jegyzetek
1. Detre Szilárd és Mirkovszky Mária levele D.V-nek /1920 ? április 5./
2. A Magyar Mozdulatművészek 1945. június 14-én megtartott értekezletének jegyzőkönyve. 2-3. oldal
3. A Magyar Mozdulatművészek 1945. június 23-án megtartott értekezletén készült jegyzőkönyv. 4. oldal
4. Fuchs Lívia összeállításában: Egy elfelejtett egyesület dokumentumaiból. Táncművészeti Dokumentumok. 1990 Szerkesztő: Péter Márta. Magyar Táncművészek Szövetsége, Bp.1990. 82. oldal.
5. Ugyan itt, 89-90 oldal
6. Ugyan itt, 91 oldal.
7. Mozdulatművészet. / Dokumentumok egy letűnt mozgalom történetéből. Szerkesztő: Lenkei Júlia. Magvető Kiadó — T- Twins. Bp. 1993. 225-226. oldal
8. Lenkei Júlia: A Mozdulatművészeti Tanítóképzőtől a Balettintézetig Kritika. 2000/2. 31. oldal
9. Ugyan itt, 28. oldal
10. Ugyan itt. 31. oldal
11. A Pedagógus szakszervezet fogalmazványa 1949-1950?
12. Losonczi Ágnes válaszlevele a minisztériumi táncosztályról. Budapest, 1950. február 7.
13. Vitányi Iván: a mozgásművészetről tartott ankét eredményei. Táncművészet, 1951. szeptember. 28-30. oldal
14. Merényi Zsuzsa: Szentpál Olga munkássága. / Halálának 10. évfordulója alkalmából./ Tánctudományi Tanulmányok 1978-79. Szerkesztette: Dienes Gedeon és Pesovár Ernő. A Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos tagozata Bp. 1979, 282-283 oldal

eredetileg született 2001
Többszöri átirás után megyjelent Tánctudományi Tanulmányok (TTT) 2002-2003 (Budapest, 2005) 75-109 oldal - DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN - A MAGYAR MOZDULATMŰVÉSZETI ISKOLÁK VITÁI