(szül. Geiger Valéria, Szekszárd, 1879 +Bp. 1978) filozófiai író, táncpedagógus és koreográfus. A budapesti Zeneakadémia zongora tanszakának (Szendy Árpád tanítványaként való) elvégzése után 1905-ben a budapesti egyetemen filozófiából, esztétikából és matematikából doktorált. 1908-12 között Párizsban Henri Bergsont hallgatta, akinek műveit később kizárólagos joggal magyarra fordította, kezdve a "Nevetés"-től (1913) az "Idő és szabadság"-on át (1923) a "Teremtő fejlődés"-ig (1930). Tanulmányai közben Párizsban eljárt Raymond Duncan görög tornatanfolyamaira és többször látta Isadora Duncant táncolni. Tudományos és művészi élményei alapján, Budapesten a tízes években mozdulatművészeti iskolát nyitott, amelynek előadása 1917-ben a magyarországi szabad tánc első színpadi megjelenése volt. Ő maga csak egyszer lépett színpadra, nevezetesen 1919 márc. 1-én Bécsben a Grosses Konzerthausban csoportjával. A 20-as évek elején régi barátnője, Neumann Hilda segítségével a grinzingi Montessori Kinderheimben fejlesztette tovább mozdulatrendszerének alapjait, majd Párizsban a Duncan - kolónia tagjaként dolgozott.

Henri Bergson és a Duncan - testvérek voltak Dienes Valéria tudományos és művészi pályafutásának indítói. A filozófiai - pedagógiai - esztétikai vonalon Bergson mellett Giddins, Binet, Berkeley, Locke, stb. majd Prohászka Ottokár és Teilhard de Chardin voltak szellemi partnerei. Ezek a fordítások és beszélgetések vezették el vallás-filozófiai naplójának megírásához, amelynek részleteit a 80-as években "Miénk az idő" és "Hajnalvárás" címmel a Szent István Társulat adott ki. Filozófiai írásainak és fordításainak tiszta stílusáért 1934-ben Baumgarten - díjjal tüntették ki.

Ami a művészeti vonalat illeti, Dienes Valéria a 20-as évek közepén, Budapesten ismét megnyitotta iskoláját, 1928-ban megalapította a Mozdulatkultúra Egyesületet és növendékeivel mintegy húsz éven át (1944. márc. 18-ig) nagysikerű mozdulatművészeti műveket alkotott saját szövegkönyvei alapján és adott elő állandó zenei munkatársa, Bárdos Lajos közreműködésével. Első mozdulatdrámája "Hajnalvárás" címmel 1925-ben került színpadra, amelyet 1926-ban a "Nyolc Boldogság" c. bibliai parabolajáték, majd 1930-ban a "Szent Imre Misztérium" történelmi dráma követett. Gyermekeknek alkotott verses szövegű mesejátékai mellett (pl. "Csipkerózsa", "Hamupipőke") több száz szereplőt mozgató alkotásai közül kiemelkednek történelmi mozdulatdrámái, mint pl. "A gyermek útja" (1935), vagy a "Patróna Hungariae" (1938).

Dienes Valéria gyermekeivel 1925 körül (fotó: Máté Olga)

Dienes Valéria a tudományos elemzés igényével fordult az emberi mozdulatok tartománya felé, amelynek törvényeit több évtizedes munka során rendszerbe foglalta és görög szóval orkesztikának (Orchestik) nevezte. Rendszere az emberi test természetes mozdulatainak és helyzeteinek törvényszerűségeit tárja fel és magyarázza.  Az emberi mozdulatok térbeli elhelyezkedésének, időbeli lefolyásának és energia-használatának elemzése vezet el a mozdulatok fizikai természetének megismeréséhez. Ennek megfelelő három fejezet a plasztika, a ritmika, a dinamika, amikhez a szimbolika járul, mint az eszmélő ember mozdulatainak jelentéstana.

Röviden szólva a plasztika (vagy kinetika) elmélete a testtel mint vonalakból (un. testegységekből) és forgópontokból álló mozdulatfantommal foglalkozik, amelynek anatómiailag és környezetileg behatárolt mozdulat-lehetőségei alkotják a motoszférát.  A relatív kinetika elemzi a motoszférán belüli mozgásteret, az abszolút kinetika a helyváltoztatás elemeit (lépő, futó és ugró elem), egységeit, és ezek kombinációit vizsgálja.  Minden emberi mozdulat a legtermészetesebben a profilsíkban, majd a frontálisban és a triéderben valósul meg.

A ritmika az időszeletelést (ütemezés) és az időmintázást (ritmizálás) rendszerezi a görög prozódia alapján, amelynek egymorás és kétmorás (széma) egységeinek mozdulati megfelelőit elemzi az élhangsúlyos zene és a véghangsúlyos mozdulat koordinálásával.

A dinamika az erőadagolás tana, az orkesztika input - output - elmélete, amely a különböző amplitúdójú és hosszúságú energetikai hullámokon mutatja be az elmozdulásformák erőtöltését és erőfogyasztását.

A három fizikai határozmány mellett az élő és eszmélő ember mozdulatainak jelentése is van, amivel a szimbolika foglalkozik.  Itt elkülönítendő a külső indítású mozgás, amelynek csak oka van, de célja nincs, és a belső indítású mozdulat, amelynek célja vezérli indítékát. A jelentéssel bíró mozdulat "eszméletközi jelrendszert" használ. Amikor a gondolatok és az érzelmek a test felületére vetülnek, akkor a mozdulatok társadalmi funkciójukat teljesítik, üzenetet továbbítva az egyik eszméletből egy másikba.  Az üzenethordozó mozdulatok tanulmánya vezet el az evologikához, vagyis a fejlődés logikájához, amelynek alaptörvényei a következők: az időszintézis, (a múlt és a jövő beleolvadása a jelenbe), a keletkezés (a bergsoni teremtő fejlődés alapján), az azonossághiány (különbözés), és a visszázhatatlanság (az irány rögzítettsége).

A mozdulatok elméletének és gyakorlatának kapcsolatával, a mozdulatok megvalósulásának feltételeivel a biomorfia foglalkozik az emberi mozgás természetes rendszere alapján. Ennek feltételei a következők: a szimmetria, amely a statikus és dinamikus egyensúlyt biztosítja; a holisztika, amely a testtel, mint egésszel és ennek természetes arányaival törődik; az ergonómia, amely a mozdulatok gazdaságos erőfelhasználását biztosítja; az ökológia, amely a test és a környezet kölcsönhatását vizsgálja; a biometria, amely a mozdulatok geometrikus és kronometrikus szigora és az élő mozdulatok természetes végrehajtása közötti játékteret elemzi, végül a pszichoszomatika, amely a mozdulatot az anyag és a szellem viszonyának szempontjából vizsgálja.
A polihisztor Dienes Valéria önmagáról így vall: "...énbelőlem négy rapszódia kerekedett az élet folyamán. Mert négy szerelmem volt: a zene, a matematika, a filozófia és az orkesztika."